Ez kétségkívül jó hír, de a szóban forgó filmalkotás szempontjából nézve teljesen közömbös. A Kettes számú esküdtet ugyanis rendezhette volna bárki, akinek már a helyszínkereséskor szól az asszisztense, hogy nevezett bolondul az amerikai Délért, különös tekintettel a Georgia állambéli Savannah városára. Innentől tipikusan picassói a helyzet, a nagy majsztor meglátja a vetítőben az ismerős házakat, utcákat, érezni vél egy ismerős illatot, felötlik benne Az éjfél a jó és a rossz kertjében, amikor mennyi volt még a harminckettő, s odakanyarítja a nevét a vászon csücskibe.
Mert különben a Kettes számú esküdt egy szerfelett kimódolt alapsztorira felhúzott, mérsékelten vérforraló tárgyalótermi dráma, mely ahogy halad előre, úgy seped bele valami rémes moralizálásba. Mit válasszon az ügyész, a karriert vagy az igazságot? Mit válasszon az esküdt, a hamari hazatérést türelmetlen vagy épp hosszútűrő családjához, vagy az igazság teljes feltárására alapozott ítélkezést. Továbbá egyetlen kétkedő mennyire képes kibillenteni első spúrjából a társait. És sorolhatnánk napestig, hisz ha mást nem, A piszkos tizenkettőt mindenki látta (mindenki sokkal több ilyet látott). S hát ezt is olyan remek színészek vezetik elő, mint Toni Collette, J.K. Simmons vagy olyan régi barátunk, mint Kiefer Sutherland.
Szóval a tét nélküli szórakozás garantált, már ha a néző képes szemet hunyni az alapszituáció már fentebb is kárhoztatott stupiditásán.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
