Mozart Requiemjét még úgy is újszerű élmény hallani, hogy közel sem ez az első historikus felvétel belőle: megkapó és hatásos elegyét halljuk a kitárulkozó, színpadias és a purista megközelítésnek, a bélhúrokkal felszerelt vonósok halkabb, de ízesebb hangja is jobban belemarkol a hallgatóba. A Dies irae és a Tuba mirum kicsit gyorsabb a szokottnál, a Lacrimosa viszont nyugodtabban szól. Raphaël Pichon a gyászmise jól ismert, Süssmayr-féle befejezését rögzítette a lemezen.
De mégsem csak a korhű hangszerelése vagy a hiteles atmoszférája miatt érdekes ez a lemez, hanem azért is, mert a Requiem tételei között olykor megszólalnak más művek: templomi dalok, kánonok, a Köchel-jegyzékben is csak apró betűvel listázott Mozart-szösszenetek. Az albumot egy réges-régi antifónia, az In paradisum nyitja és zárja, ez a darab legtöbbször valóban része a gyászmise liturgiájának. (A tizenkét éves Chadi Lazreq kíséret nélkül megszólaló gyerekhangja megejtőbb tud lenni bármely zenekari tuttinál.) Ez az egyedi kontextus nemcsak ritkaságokkal ismerteti meg a hallgatót, hanem kizökkenti abból a megszokásból is, amit Mozart e művének újabb és újabb interpretációi jelenthetnek.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
