Visszhang: koncert

Kiss Llászló és Röhrig Géza: Vagy sehol

Visszhang

„Nem fér a seggem a játszótéri hintába” – ismételgeti makacsul a szinkopált bluesdallamot Röhrig Géza, de ezután már nem zenél, csak felolvas.

Verseket az Angyalvakond című kötetből, és részleteket egy készülő regényből, amely akár jó is lehet majd; a kiragadott szemelvények városbéli szédelgésekről, hídugrásról, emigrációról szólnak.

Az biztos, hogy ha a költők nem is fogadták be maguk közé Röhriget – gyanúsan sok dolgot csinál ugyanis a halottmosástól a filmszereplésig –, előnye van velük szemben: tud színpadra állni és hangot adni a saját szövegeinek. Kiss Llászló, az URH és az Európa Kiadó egykori alapító tagja két éve szervezte meg Barabás Béla gitárossal, Vajdovich Árpád basszusgitárossal, Kerek Norbert billentyűssel és Libertényi Péter dobossal a bandát, amelyet ezen az estén hallottunk. Csak éppen nevük nincs még – fut a Kissék és a Kiss Singers, de hát csak eszükbe jut jobb.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.