Rossellini (és a férjétől menekülő nő szerepében talán pályafutása legjobb alakítását nyújtó Ingrid Bergman) 1950-es filmjében a címszereplő vulkán magától értetődő szimbóluma a kitörő érzelmeknek, az el nem kerülhető, de a szabadság ígéretét hozó megpróbáltatásoknak.
Vulkán a 2022-es névrokonban is van, meg menekülés a tönkrement kapcsolatokból is van, csak magától értetődés nincs, a megpróbáltatások pedig a nézőre várnak. Olyan az egész film, mintha a benne látható, a Hellinger-féle ún. családállításra hajazó, de annál jóval agresszívebb, a delikvens pszichéjébe gátlástalanul bemászni akaró pszichoterápiás módszer New Age-es beütésű reklámfilmje volna.
Családjától elidegenedett holland asszony érkezik válása után a szigetre, elillant boldogsága egykori színhelyére, feledni a frusztrációval terhelt éveket, de úgy nehezen megy a dolog, ha már a hajón odaadja magát (örömtelenül, a raktárban) a fiatal baristának, partra szállván pedig haladéktalanul lerészegedik, és felgyújtja a szállását.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
