Ráadásul úgy, hogy mindig megtalálja bennük országa történelmét: az 1789-es, az 1830-as és 1848-as forradalmakat a sanzonokon keresztül tárta fel, legújabb munkája pedig Honoré de Balzac Emberi színjátékához ad adalékokat. Nem az író személyes zenei ízlését vagy a zenéről alkotott irodalmi reflexióit mutatja be – akkor valószínűleg több Rossini, Berlioz és Liszt szerepelne a lemezen –, hanem olyan dalokat, amelyek megvilágítják a balzaci miliőt.
Így hát a fő téma a pénz és az anyagi érdekek által hajtott, haszonleső polgárság. Többnyire elfeledett szerzőket hallunk, a közepesen ismert Daniel Auber dalában egy nőt hagy faképnél karrierista szeretője, Pierre Dupont művében (rímelve A szamárbőrre) egy fausti alku bontakozik ki. Felbukkan a Goriot apó Vautrinje is, Eugène-François Vidocq dalát ugyanis a bűnözőből lett rendőrfőnök ihlette. A maga korában alighanem Pierre-Jean de Béranger neve volt a legismertebb, aki politikai nézeteiben nem osztozott Balzackal, de azt mindketten tudták, hogy társadalmuk pilléreit a széles körű korrupció jelenti.
Marzorati énekesi gárdája egészen kiváló: Lucile Richard és Jérôme Varnier mellett egy ismerős hangot is hallunk, Cyrille Dubois-ét, aki legutóbb az Orfeo Zenekarral készített díjnyertes albumot. A korabeli hangszereknek szinte csak sportértékük van, egy 1844-es Pleyel zongora is szól a lemezen.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
