A címadó Ficus religiosa (szent fügefa) parazitaként éli életét; magjai egy másik fa lombkoronájában fejlődnek, gyökereiket a magasból eresztik le, és lassan fojtják meg a gazdafát. Nem nehéz felfedezni a hasonlóságot az iráni teokratikus rezsim és a fa létmódja között. Rasoulof filmjének kiindulópontjául az iráni-kurd Mahsa Amini meggyilkolásának nyomán kitört 2022-es tüntetéshullám szolgál. A rendszerkritikus hangneme miatt titokban forgatott film szükségszerűen szűk perspektívát választ: egy család szemszögéből látjuk, ahogy a konzervatív, patriarchális rendszer nekifeszül az ifjabb generáció ellenállásának.
Az iráni film szükségből is kisrealista léptékéből indulunk, amikor megismerkedünk az istenfélő, rendszerhű Imannal (Missagh Zareh) és családjával. Iman épp feljebb lép a forradalmi ítélőszék ranglétráján, de a kövérebb fizetéssel és nagyobb lakással járó tisztség kétes áldás: vizsgálat nélkül kell ellenjegyeznie halálos ítéleteket, és minden kiképzés nélkül kap egy szolgálati fegyvert, saját és családja védelme érdekében. Odaadó felesége, Najmeh (Soheila Golestani, aki a való életben a Nők, élet, szabadság nevű mozgalom egyik aktivistája) eleinte üdvözli a nagyobb anyagi biztonsággal járó kinevezést, de aggasztja férje növekvő paranoiája. Lányai, Rezvan (Mahsa Rostami) és Sana (Setareh Maleki) pedig egyre növekvő szimpátiát mutatnak az utcára vonuló tüntetőkkel. Amikor fegyvere eltűnik, az apa saját otthonában kezdi keresni a rendszerellenes árulót.
Rasoulof (talán túlzottan is) őrjítő lassúsággal bontakoztatja ki a feszültséget, miközben fokozatosan elhagyja a kisrealista formai eszközöket, és a thriller, sőt helyenként a horror és a western eszközeihez nyúl. Ahogy elharapódzik Iman paranoiája, ő maga válik a film szörnyévé, és az abszurditásig fajuló családon belüli harc egy Sergio Leone filmjeit idéző sivatagi párbajban kulminál.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
