Visszhang: film

A szent füge magja

Visszhang

Mohammad Rasoulof (Nincs gonosz, 2020) legújabb filmje botanikai leckével kezdődik.

A címadó Ficus religiosa (szent fügefa) parazitaként éli életét; magjai egy másik fa lombkoronájában fejlődnek, gyökereiket a magasból eresztik le, és lassan fojtják meg a gazdafát. Nem nehéz felfedezni a hasonlóságot az iráni teokratikus rezsim és a fa létmódja között. Rasoulof filmjének kiindulópontjául az iráni-kurd Mahsa Amini meggyilkolásának nyomán kitört 2022-es tüntetéshullám szolgál. A rendszerkritikus hangneme miatt titokban forgatott film szükségszerűen szűk perspektívát választ: egy család szemszögéből látjuk, ahogy a konzervatív, patriarchális rendszer nekifeszül az ifjabb generáció ellenállásának.

Az iráni film szükségből is kisrealista léptékéből indulunk, amikor megismerkedünk az istenfélő, rendszerhű Imannal (Missagh Zareh) és családjával. Iman épp feljebb lép a forradalmi ítélőszék ranglétráján, de a kövérebb fizetéssel és nagyobb lakással járó tisztség kétes áldás: vizsgálat nélkül kell ellenjegyeznie halálos ítéleteket, és minden kiképzés nélkül kap egy szolgálati fegyvert, saját és családja védelme érdekében. Odaadó felesége, Najmeh (Soheila Golestani, aki a való életben a Nők, élet, szabadság nevű mozgalom egyik aktivistája) eleinte üdvözli a nagyobb anyagi biztonsággal járó kinevezést, de aggasztja férje növekvő paranoiája. Lányai, Rezvan (Mahsa Rostami) és Sana (Setareh Maleki) pedig egyre növekvő szimpátiát mutatnak az utcára vonuló tüntetőkkel. Amikor fegyvere eltűnik, az apa saját otthonában kezdi keresni a rendszer­ellenes árulót.

Rasoulof (talán túlzottan is) őrjítő lassúsággal bontakoztatja ki a feszültséget, miközben fokozatosan elhagyja a kisrealista formai eszközöket, és a thriller, sőt helyenként a horror és a western eszközeihez nyúl. Ahogy elharapódzik Iman paranoiája, ő maga válik a film szörnyévé, és az abszurditásig fajuló családon belüli harc egy Sergio Leone filmjeit idéző sivatagi párbajban kulminál.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.