Elhatározza hát, hogy megszökik, és elindul világot látni. A Némó nyomában és A bakancslista keverékének Adam Sandler produkciós cége látott neki; e társaság első animációs filmjénél, a 2002-es 8 őrült éjszakánál nehéz rosszabbat találni a műfajban. A komikus néhány éve rekordokat döntő szerződést kötött a Netflixszel, amelyből egy-két kivételtől eltekintve szintén borzalmak születtek, gondoljunk csak a Gyagyás gyilkosságra.
A baljós előjelek ellenére a Leó azonban nemcsak az egyik legjobb Sandler-film az elmúlt évtizedből, de az év talán legszórakoztatóbb animációs mozija. Főhőse, a korosodó gyík és partnere, a szintén nem fiatal teknős hosszú évtizedek óta figyelik az üvegfal mögül az előttük felcseperedő, számukra teljesen egyforma diákokat. Amikor azonban egy új tanárnő érkezik, Leó lehetőséget kap a szökésre, hiszen az új szabályok szerint az osztályállatot minden hétvégén haza kell vinnie valakinek. Leó szép lassan megismeri a gyerekeket: egyikük önbizalomhiánnyal, a másik nagyzolási problémákkal küzd, mást a túlféltő szülei hátráltatnak, vagy épp az apja szőrös háta. Bár a film gyakran billen a paródia felé, és nem fél infantilissé válni – mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a sokszor indokolatlan musicalbetétek alkalmazása –, s alkotói nem csak láttak már gyerekeket, de ismerik is a korosztály számos nyűgét és nyilait. Így a Leó nemcsak egyszerű állatos animációként, de vicces tanmeseként is működik.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
