Nevettetni talán még sosem volt ilyen nehéz, különösen mivel a szabad világban egyre szűkül a kacagtatásra használható eszközök tára. Persze a versenyhelyzet tovább katalizálja a tartalmak természetes szelekcióját, de az igazán jó és eredeti darabok azért így is fenn tudnak maradni. Ehhez azonban különleges kreativitásra van szükség, ahogy esett az A próba című, kategorizálhatatlan és felkavaróan humoros sorozattal vagy a napokban érkező Ennél csak jobb jöhet című, sokkal műfajibb, ám annál viccesebb filmmel, de már ezek esetében is jócskán bedugja cipőorrát a társadalmi vonatkozással bekúszó dramedy jelleg. A Drámatábor azonban elmondhatja magáról, hogy vegytiszta komédiával is képes elérni a kívánt hatást. A színésztanoda kulisszái mögé invitáló mockumentary egyszerre lett szórakoztatóan önreflexív és szeretnivaló.
A drámatábor (nem keverendő össze az Amerikai pitéből jól ismert zenetáborral) vérverejtékes, kemény munka színtere. Amikor a program vezetője a forgatás első napján kómába esik, kis csapatának egyedül kell helytállnia a gyerekek művészeti nevelésében, és segítség nélkül kell összeállítaniuk az egész évben várt darabot. Szerencsére a rendező és a zenei vezető/előző-élet-coach páros mellett nincs okuk aggodalomra a reflektorfényre éhező színészpalántáknak, a baj csak az, hogy a főnöknő fia eközben épp eladja alóluk a világot jelentő deszkákat…
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
