Visszhang: lemez

Lukács Miklós: Timeless

Visszhang

Csupa lassú dal szerepel a lemezen – Beatles, Sting, Somewhere Over the Rainbow – őszi reggelekhez vagy estékhez illő, nosztalgikus-melankolikus köntösben.

Egy percig se gondolja senki, hogy a jazz és a kortárs zenei színtér nagyra becsült cimbalomművésze könnyen kiérdemelhető sikerre áhítozik a jól ismert dallamokkal: az Óz, a csodák csodája betétballadája egy Bach-stílusú improvizá­ció­val, a Norwegian Wood izgalmas akusztikai kísérletekkel bevezetve szólal meg, a legpoposabb alapanyag, a Field of Gold pedig némi játéktechnikai nóvummal, üveghangos pizzicatóval lesz teljes. A cimbalom merengő csilingeléséhez bizonyára a Szomorú vasárnap című Seress Rezső-dal illik legjobban, és cseppet sincs ellenünkre, hogy Lukács Miklós, aki általában mindent megtesz, hogy összetörje a hallgatók kényelmes előfeltételezéseit a hangszeréről, most ilyen kedvvel feledkezik bele a szép hangzásba.

A műfaji meghatározással bajban vagyunk – a jazz elemei főként a Somewhere… című West Side Story-dalban kerülnek elő –, a végszó mindenesetre egy Eötvös Péternek szóló tiszteletadás. Esterházy Péter könyvében az Isten azért irigykedik Charlie Parkerre, mert zenélni tud, míg a Mindenható időtlen lény, képtelen tempót tartani. Lukács Miklós új lemezének címadó időtlenségéből ilyesféle idétlenség nem következik. Bátor vállalkozás ilyen meditatív albumot készíteni, s hogy egy pillanatra sem zsibbadunk, az a muzsikus kimeríthetetlen invencióját és ízlését dicséri.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.