Rachmaninov megrögzött romantikus volt – ami a zenei stílust illeti –, és a mai napig túlcsordulóan népszerű. Éppen ezért furcsa, hogy miközben a nagyközönség, ha nem is álmából felverve, Chopintől zongoradallamok sokaságát idézheti fel, tőle a két ismertebb zongoraversenyen és a Paganini-rapszódián kívül kevés művet ismerünk jól.
Magyar Valentin színre lépését megelőzi a híre: mindössze 24 éves, a Zeneakadémia különleges tehetségekkel foglalkozó osztályában tűnt fel, versenyeket nyert, döntős volt a weimari Liszt-zongoraversenyen. Sok hazai fiatalhoz hasonlóan Liszt zongorazenéjében találta meg magát, s onnan már csak egy ugrás a melankolikus Rachmaninov, aki vaskos akkordokat, széles gesztusokat vésett a kottába, de elsősorban arány- és dallamérzék, ízlés kell az előadásához, különben könnyen szertelen csapkodás a vége. Magyar előadásmódjában mindez megvan: virtuóz, de elsősorban a muzikalitása meggyőző. E mindössze négy nap alatt rögzített Rachmaninov-lemezen az Etude-Tableau-sorozatból és az opus 23-as és 32-es prelűdkötetből is játszik darabokat, de a Morceaux de fantaisie öt tételéből nem a neves cisz-mollra, hanem az esz-moll elégiára esik a választása. A G-dúr prelűdben (op. 32. No. 5) pedig az orosz komponista eleganciájára is fényt vet.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
