Aztán az ember örömmel konstatálja, hogy a legutóbbi, hat évvel ezelőtti koncerthez képest jóval nagyobb a közönség. Az együttes 20.30-kor lép színpadra, és már a 2018-as felálláshoz mérten is van bőven változás a zenészek soraiban. Az állandóságot a mesebeli figurának tűnő és showmannek sem utolsó multiinstrumentalista, Warren Ellis és a lapunknak nemrég nyilatkozó Jim Sclavunos képviseli, míg az újdonságot egy négytagú kórus, Carly Paradis billentyűs és a Radioheadből ismert Colin Greenwood jelenti – utóbbi nem fordul a közönség felé, és szinte soha nem mutatja a kivetítő. Cave jó szokásához híven folyamatosan kapcsolatban, érintkezésben van a közönséggel, és klasszikus értelemben vett lemezbemutató koncertet vezényel le: a nemrég megjelent Wild God tíz dalából kilenc (!) hangzik el. Nincs ezzel semmi baj, a Bad Seeds-életműből amúgy is bármit szívesen hallgat az ember – igazából nem létezhet a rossz setlist fogalma. Cave a zenekart illetően már továbblépett a 2010-es évek második felének gyászkorszakán, egyedül a Bright Horses csendül fel a Ghosteen című lemezről, bár a szülő-gyermek kapcsolat ott van olyan régebbi dalokban is, mint az O Children vagy a Papa Won’t Leave You, Henry. Meglepő módon előkerül két dal a 2021-es Cave–Ellis-lemezről, a Carnage-ről, az est talán legnagyobb telitalálatának bizonyuló Jubilee Streetről meg kiderül, hogy 2013-as keltezése ellenére is van már akkora klasszikus, mint a jóval régebbi Mercy Street vagy a Red Right Hand.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
