Visszhang: koncert

Nick Cave & The Bad Seeds

Visszhang

Mindig rossz jel, ha lehet közel parkolni, és az Aréna előtti hatalmas téren is alig lézeng valaki

Aztán az ember örömmel konstatálja, hogy a legutóbbi, hat évvel ezelőtti koncerthez képest jóval nagyobb a közönség. Az együttes 20.30-kor lép színpadra, és már a 2018-as felálláshoz mérten is van bőven változás a zenészek soraiban. Az állandóságot a mesebeli figurának tűnő és showmannek sem utolsó multiinstrumentalista, Warren Ellis és a lapunknak nemrég nyilatkozó Jim Sclavunos képviseli, míg az újdonságot egy négytagú kórus, Carly Paradis billentyűs és a Radioheadből ismert Colin Greenwood jelenti – utóbbi nem fordul a közönség felé, és szinte soha nem mutatja a kivetítő. Cave jó szokásához híven folyamatosan kapcsolatban, érintkezésben van a közönséggel, és klasszikus értelemben vett lemezbemutató koncertet vezényel le: a nemrég megjelent Wild God tíz dalából kilenc (!) hangzik el. Nincs ezzel semmi baj, a Bad Seeds-életműből amúgy is bármit szívesen hallgat az ember – igazából nem létezhet a rossz setlist fogalma. Cave a zenekart illetően már továbblépett a 2010-es évek második felének gyászkorszakán, egyedül a Bright Horses csendül fel a Ghosteen című lemezről, bár a szülő-gyermek kapcsolat ott van olyan régebbi dalokban is, mint az O Children vagy a Papa Won’t Leave You, Henry. Meglepő módon előkerül két dal a 2021-es Cave–Ellis-lemezről, a Carnage-ről, az est talán legnagyobb telitalálatának bizonyuló Jubilee Streetről meg kiderül, hogy 2013-as keltezése ellenére is van már akkora klasszikus, mint a jóval régebbi Mercy Street vagy a Red Right Hand.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.