Wéber Kata drámájából ez sejlik fel. Az eredetileg színműnek készült alkotást, a babát szüléskor elvesztő házaspár válságát Mundruczó Kornél néhány éve filmesítette meg, most Alföldi Róbert vitte színre.
Maya (Petrik Andrea) mindent egyedül intéz: villanykörtét cserél és otthon szül. A férj (Telekes Péter) mellékes elem, az eleve későn érkező bába pedig majdhogynem rutintalanabb, mint az újdonsült anya. Hogy mindez hozzájárul-e ahhoz, hogy a baba néhány perccel az első felsírás után meghal, az kérdés marad. Maya nem akar válaszokat, de dönthet-e erről egyedül, vagy ez is, mint annyi minden a női testtel kapcsolatban, közügynek számít? Kiderül a társadalmat makettként szemléltető, nagy közös vacsorán, amely persze katasztrófába fullad.
Kálmán Eszter lehengerlő díszlete uralja az egész darabot, a futurisztikusan hófehér színpad közepén csak egyetlen, kör alakú ágy áll. A teljes színpadkép a víziót biztosan remekül szolgálja, az átélhetőséget annál kevésbé. Persze a szülésjelenet lassan megtölti a helyzetet emóciókkal, de mire nagy nehezen valóban bevonódunk, az oda nem illő zene újra kizökkent.
A darab végig leszegett fejjel siet a konklúzió felé. És látjuk: fekete-fehérrel, árnyalatlanul csak ítéletet lehet írni. Mely szerint a férfiak (mind) fölösleges koloncok, a nők pedig a férfiak, a társadalom által rájuk kényszerített életek elszenvedői, s kizárólag egymásra számíthatnak a bajban.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
