Egyszer látni messziről, monitoron véres falat a kamasz lányok kínzását videóra rögzítő kéjgyilkos hátterében. A sikolyok, könyörgések és a felvételtől elborzadó arcok azonban mindent elmondanak arról a félszeg lúzerről, akit most azzal vádolnak, hogy megcsonkított és megölt három kislányt. Vagy nem – mint azt védője állítja. Nem tárgyalótermi drámát látunk, az csak a kiindulópont. Az esetet ugyanis figyelemmel kíséri egy fiatal nő. Fotómodell és internetes kártyajátékos, bivalyerős számítógépe előtt ülve, luxuspenthouse-ban kortyolgatja vitaminturmixát, nincs elérhetetlen adatbázis, megfejthetetlen kód számára. Viszont – talán vezeklésképpen az értékteremtés nélkül elért jólétért – az utcán alszik, mint egy hajléktalan. Itt találkozik a polgárokat vehemens állásfoglalásra (a halálbüntetést vissza kell állítani) késztető per miatt Montrealba érkezett, ám ott csövezni kényszerülő vidéki lánnyal, aki viszont a vádlott ártatlanságában hisz. Ő a másik pólus: a közéleti tévéműsor szenvedélyes betelefonálója, aki a lincshangulat miatt olvas be a hangadóknak, miközben maga is érzelmi alapú előítéleteinek rabja. Senki nem tud semmi biztosat a bűnügyről (sem), mégis mindenkinek határozott véleménye van. Az etikus hacker fotómodell végül kideríti az igazságot (egzisztenciája és anyagi tartalékai is rámennek), de a tudatos nézőben ott marad a kérdés önnön manipuláltságáról, és arról a másik világról, amelynek aktorai nyitott könyvként olvassák nem csak leveleinket, de egész életünket.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
