De a cápást és a patkányost sem. Mivel ez nem Wes Anderson állatkertje, az említettek közül van, aki már az elején csúnya halált hal, de a feltámadás – lévén ez egy pénztermelő franchise – sosincs kizárva. Gunn maga is a feltámasztás-bizniszben utazik, A galaxis őrzőivel a Marvelnél mutatta meg, hogy a humor, az empátia és egy perlekedő mosómedve csodákra képes az üzletszerű hősködés műfajában.
Mivel Gunnt a cancel-culture egy pillanatra elsodorta (a Disney kirúgta, majd visszavette), a rivális DC-univerzum karolta fel: felélesztené-e 2016-os agyhalott terméküket mosómedvés humorával? S Gunn elvégezte, amiért hívták, nem váltott meg semmit, de rajzolt egy-két emberibb vonást és őrültebb vigyort az előző részből átmentett szereplőkre, és az újaknak sem csak az ölési technikájára volt kíváncsi. A filmtörténet egészét nézve ez nem sok, de ezen a nagyvállalati szinten nem is kevés. Az meg tipikusan gunni csoda, hogy szereplői egy óriás tengeri csillaggal folytatott küzdelemben is megőrzik emberségüket, még ha egyikük egy Sylvester Stallone hangján zsörtölődő cápa is. A szívszaggató jelenetek itt olyanok, hogy belülről láthatjuk, amint egy megkedvelt martalóc szívén átfúródik egy éles csempedarab: szervek és szeretet, ez Gunn találmánya.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
