Visszhang: könyv

Pál Sándor Attila: Rokonok

  • - krusovszky -
  • 2021. július 14.

Visszhang

Elég magas labda az elmért címválasztás, nem is csapnánk le, de azt azért megjegyeznénk, hogy e karcsú novellagyűjtemény szövegei inkább Kosztolányi, Karinthy, sőt akár Mikszáth kisprózájával mutatnak némi rokonságot.

A kötet történetei többnyire a technikai civilizáció és az analóg hagyományok (mint néptánc vagy folyami evezés) ütközőzónájában kulminálnak, ugyanakkor olyan örök kérdéseket boncolgatnak, mint az emberi létbe vetettség, vagyis mi a fenét kezdjünk magunkkal meg a többiekkel.

Az 1989-es születésű szerző már a líra terepén is a különféle hagyományok összeházasításán, illetve holtnak hitt stílusirányok és műfajok újraélesztésén ügyködött. Legutóbbi, Balladáskönyv című verseskötete például – minő meglepetés! – a balladaformába lehelt új életet, és még szórakoztató is volt. A Rokonok ugyancsak szórakoztató. És vannak benne visszatérő motívumok, előre- és hátrautalások, disztópikus víziók és groteszkbe hajló társadalmi látleletek is, nagyjából minden, ami egy korszerű novelláskötethez kell.

„A magyar színpadi néptánc megreformálása egyesek szerint már rendkívül időszerű volt” – olvassuk egy helyen, és jönnek is a kalocsait járó androidok meg a Néptáncművészet-ügyi Minisztérium droidjai, úgy, hogy a fal adja a másikat, meg egy telibe hányt vasemberpáncél. A tanulságok összefoglalása olykor a kezdő író biztonsági játékának tűnik, és akad olyan elbeszélés is, amely véget ér azelőtt, hogy igazán elindulna, de összességében a könyv így is egy figyelemre méltó, egyéni hangú ajánlat.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.