Napilapba való kis színesek sora egy magyarból lett világhírű francia művészről. Vásárhelyi Győző még gyerek, amikor az első világháború után a családjával Szlovákiából az összezsugorodott Magyarországra költözik. Később Bortnyik Sándor Műhelyében megismeri későbbi feleségét, Klárát, reklámgrafikus lesz. Párizsba megy, dolgozik, Klára pedig saját ambícióit félretéve szoknyabolond (hódításait könyvelő!) férje menedzselésének szenteli az életét. Arról, hogy a hűtlenkedés ellenére Klára hogyan volt képes mégis kitartani mellette, egy-egy mondatban értesülünk. Azt, hogyan estek egymásnak a művész fiai, az alapítvány tisztségviselői „a lóvé miatt”, ugyanilyen tempóban beszéli el a könyv, mégis lehet olyan érzésünk, hogy többet tudunk meg, mint amennyi ránk tartozik. Szó van arról, ki melyik rockegyüttest szerette, megtudjuk, hogy David Bowie Párizsban „ipari mennyiségben” fogyasztotta a kokaint, s Vasarely vaskos magyar káromkodásokra tanította unokáját. Hogy autóját egy időben kamion követte berendezett műteremmel, s szeretett nyilatkozni, tárlatvezetés közben mesélni a munkájáról, elveiről – ebből kellene összeraknunk, hogy milyen ember volt. De Pierre Vasarely olyan tárlatvezető, aki folyton hajtja a rábízott csoportot, pedig egy-egy képnél szívesen elidőznénk.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
