Olyan korszakos zenésztársakkal, mint a basszusgitáros Jah Wobble és a gitáros-szintetizátoros Keith Levene –, mára pedig a brit rockzene hosszabb-rövidebb szünetekkel működő intézményévé vált. Lydon az előző lemez (What The World Needs Now…) óta eltelt nyolc év jelentős részét Alzheimer-kórban szenvedő, idén tavasszal elhunyt felesége ápolásának szentelte. Az ő emlékére íródott az új albumot záró Hawaii, amely a PiL-katalógus egészét tekintve kivételesen megindító darab, és amelyben az énekes hangja tőle szokatlan érzelmi regisztereket jár be. (A dallal még az idei Eurovíziós Dalfesztivál írországi selejtezőjébe is beneveztek.)
Az End of World című album nagy részét formabontónak nem mondanánk, de azért unalmasnak sem. Lydonnak és jelenlegi zenésztársainak (Lu Edmonds gitáros, Bruce Smith dobos és Scott Firth basszusgitáros) bőven akadtak ötletei, játékukból nem hiányzik az energia, a lendület, néha a vadság sem. Az „érett” jelzőt semmiképpen sem aggatnánk egy olyan dalcsokorra, amelyben még mindig erősebb a düh, mint a tipikus kései lemeztől naivan elvárható nyugodt, összegző visszatekintés.
A Car Chase, a Being Stupid Again vagy a Walls olyan vérforralóan lüktető számok, amelyek hallatán nehéz az embernek ülve maradnia.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
