A pozitív fogadtatás hatására döntöttek úgy, hogy néhányszor élőben is bemutatják a műsort. Erre először a Művészetek Völgye adott alkalmat, a tankcsapdás Lukács Lászlót és Sidlovics Gábort leszámítva ugyanolyan felállásban játszottak, mint a filmen (Bodor Áron, Pásztor Anna és Papp Szabi működtek közre énekesként, Pásztor Sámuel pedig gitározott). A setlistben is nagy átfedés volt, Szabi például a Senki se menekültet és a Nyinát, Áron a Legyen vöröst és a Libidót, Anna az Autó egy szerpentinent énekelte. Mindannyiukon látszott, hogy jutalomjátéknak tekintik a felkérést, Áron egy hosszú monológban azt is elárulta, a Quimby életműve nélkül aligha kezdett volna el zenélni. Rajtuk kívül Varga Livius és Kárpáti Dódi váltották egymást a mikrofonnál, nagyjából egyenlő arányban. A punkos attitűdű trombitás számai kissé talán felülreprezentáltak voltak – ő az együttes kevésbé populáris vonalát képviseli, ami színfoltként érdekes, egy ponton túl viszont már nehezebben befogadható.
Az este fő tanulsága persze az volt, hogy Kiss Tibit nem lehet pótolni. Többször elhangzott, hogy ez nem is céljuk, mindössze azt szeretnék, hogy ha majd teljesen felépül, akkor egy működő zenekarba térhessen vissza. Az adott helyzetből sikerült a lehető legtöbbet kihozniuk, óriási energiákat mozgattak meg. A finálé, amikor mindannyian együtt üvöltötték a Leszek ma én a tiéd refrénjét, katartikus volt.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
