Bár három szám után „csak” kísértek, nyugodtan mondható, hogy semennyire sem kerültek alárendelt szerepbe. A három instrumentális kezdőszám – Butch Lacy, George Duke, illetve Zakar Zoltán szerzeménye – egy-egy meghatározó fejezetet jelenített meg a zenekar életéből (a sorrendbe állításuk viszont nem volt ideális). Ekkor lépett színpadra vendégük, az Egyesült Államokban élő olasz jazzénekes, Roberta Gambarini, aki Magyarországon először mutatta meg, miről is maradtunk le pályájának első három évtizedében. Gambarini jellemzően olasz-amerikai énekes, aki Benny Cartertől Jimmy Heath-en át Roy Hargrove-ig a leghíresebb zenekarvezetőkkel működött együtt, de nagyon odatette Under Italian Skies című lemezét is 2014-ben. Igen, a Volare volt a ráadás, de addig hangterjedelemben, színpadi jelenlétben, kapcsolatteremtésben és mindenekelőtt eredeti, hol spontán, hol artisztikus scattelésével minden jazzrajongót elbűvölt. Nem egyszerű feladat 2023-ban az On the Sunny Side of the Street örökzöldet, az Estate című brazilos olasz slágert vagy az Orfeusz főtémáját ezen a színvonalon, érdekfeszítően és lényegre törően előadni, pláne, ha az énekes a zenekarral épp csak megismerkedett. A négy nyelven éneklő Gambarini minden számban meg tudta mutatni, miért volt éppen az kihagyhatatlan ezen az estén. Ehhez a BJO makulátlan, értő muzsikálása is kellett.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
