Adott két menekülő ember, továbbá adottak az ő üldözőik. A kiszolgáltatott, térdig érő szűzhóban gyalogszerrel menekülők kénytelenségből vannak együtt, az egymás iránti bizalmat a megpróbáltatások élesztik fel bennük, de azután az életveszélyt is vállalva mentik egymást. A drónnal, motoros szánnal, vérebbel felszerelt üldözők nem riadnak vissza semmitől, mert a vak gyűlölet motiválja őket. Nehéz eldönteni, hogy ezt az akciófilmes sémát kívánja a humanista mondanivalóval megnemesíteni Guillaume Renusson rendező, vagy a nézeteihez keresett egy nem egészen koherensre sikeredett történetet. A két menekülő egyike ugyanis a hosszú vándorlás során férjét elveszítő afgán nő, a másik az ő segítője, a feleségét balesetben nemrég elveszítő francia férfi. Az utóbbi olasz oldalon lévő hegyi nyaralójában akadnak össze, csak az utat mutatná Franciaországba, de az üldözők megjelenésével maga is üldözötté válik. A kiváló színészi teljesítmények (Denis Ménochet ezúttal is hús-vér embert formál a sérülékeny óriás kliséjéből) és a hatásos cselekménybonyolítás sem feledteti, hogy egy nagyon célzatos tanmesét látunk: az üldözők ugyanis nem az egyébként gonosz és erőszakos hatóságok, hanem migránsokra kéjjel vadászó civilek, ők járnak a határon ki-be fegyveresen (!) s eregetnek drónt – az országukból éppen távozni készülőket is fenyegetve. Éppen annyira valószerűek, mint a rokonszenves, háborús menekültnek kifogástalan pedigréjű (Kabulban a francia képviselet munkatársaként dolgozó), nyelveket beszélő afgán emigráns.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
