Pár éve egyedibb oldalát is felfedte lemezeivel: az Echo (2022) című korongon hasonlóan eklektikus, évszázadokon átívelő műsor szerepelt, mint ezen az idei, az elmúlásról csendes melankóliával daloló kiadványon. Az End of My Days afféle konceptlemez, ha szabad ilyenről beszélni a klasszikus műfajban. Az 1948-as születésű brit komponista, Brian Elias szerzeménye nyitja, majd a divatos és nívós Caroline Shaw zenéje következik. Mindegyik kortárs darab élvezetes a fülnek, John Tavener Ahmatova-dalai – amely Dante, Borisz Paszternak és az ortodox kereszténység szellemét is megidézi – sokkal inkább hallgatóbarát, mint Kurtág hasonló művei.
Szinte slágernek számítanak a reneszánsz kori John Dowland darabjai (Flow My Tears), de Debussy Bilitis-dalai méltatlanul alulértékeltek. Ruby Hughes végül a haláltól a remény vagy megbékélés gondolatáig vezet, hiszen Mahler Feltámadás-szimfóniájának részletét is a programba építette. Természetesen átiratban, hiszen az énekesnő érzelmektől vezérelt hangját a Manchester Collective egyénien és sallangmentesen muzsikáló vonósnégyese kíséri. Hát így néz ki egy okosan felépített „koncertplaylist”. Üdítő jelenség, hogy a sokáig „rabszolgának” tekintett előadóművészek (Ravel kifejezése) alkotóként lépnek elő, bátran és szabadon válogatva öt évszázad zeneirodalmából.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
