A fantasy-trilógia első kötete A Gyűrűk Urán innen, a Trónok harcán túl ér partot, fiataloknak szóló címzéssel. Meghal az uralkodó, aztán jön, ami ilyenkor szokott: hataloméhség, politika, bosszú, szerelem és cselszövés. Az ötszáz oldalt is meghaladó regényben egy birodalom története és nemesi családok harcai tárulnak elénk. Mindennek hátterében furcsa, s egyre furcsább dolgok történnek: egy folyómederből eltűnik a víz, titokzatos betegség pusztít a déli falvakban, és a leigázott őslakosok, a hurrogónok felől is nyugtalanító hírek érkeznek. Bár a fordulatok nem mindig okoznak nagy meglepetést, a történések mögött meghúzódó világ megalkotása magával ragadó. Az eddig grafikusként ismert szerző remek képeket fest, jó érzés bebarangolni képzeletbeli tájait, mesés városrajzait és családfáit. Csak azzal nehéz megbarátkozni, hogy a sok csavar és fordulat közt annyi eltűntnek hitt figura, annyi valakinek a valakije bukkan fel váratlanul, hogy az roppant nehézzé teszi a kapcsolatok követését. Míg a leírásoknak kifejezetten jót tesz, hogy szinte látjuk a mondatok mögötti rajzokat, a szereplőknek nem, ők papírízűek maradnak. A történetszövés élvezetes, és a kötet még hosszan ott tartja a képzeletünket a ladanni királyság folyókkal szabdalt vidékein. Maga a könyv pedig gyönyörű.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
