Igy kacsint össze bármilyen korú olvasójával a Dilidal beszélője, aki az életörömöt, az elfogadást és a szeretet erejét hirdeti a kötet minden egyes versében, a legkülönfélébb hangokon és a legváratlanabb megoldásokkal. Mindezt csavaros versformákban, teljesen váratlan rímekkel teszi. A hétköznapok versei ezek, de benne az ünnepekkel, kicsiny és nálunk hatalmasabb dolgokkal. A hat fejezet versei között mindenféléről szó esik: csíráztatás, séta, integetés és öltözködés, madárház és hópehely. Vannak irodalmi utalások, és van, ami magyarázatot igényel. De az olvasó gyerek kérdező gyerek is, és olykor válaszvers is akad pár oldallal később.
Az illusztrációk a korai számítógépes játékok dizájnját, elsősorban a Pac-Man-korszakot idéző pixel art alkotások. Kárpáti Tibor illusztrátor furcsa könyvet álmodott meg. Nem könnyű egységes világot teremteni olyan szövegek köré, amelyek több generációt (szülőket, gyerekeket, nagyobb testvéreket) szeretnének megszólítani. Kicsit nehéz megbarátkozni a jelzésszerű Lego-alakzatokkal, a piktogramra utaló apró, négyzetes „pacákkal”, illetve a címek hímzésre hajazó, néha nehezen kivehető grafikájával. De úgy a kötet felénél külön játékká válik az egymásra rímelő alakzatok megfejtése, illetve annak a megkeresése, hogy a belső viccekre, a versek néha egyszerű, máskor egészen ravaszul játékos ritmusára vajon melyik kép felől érkezik felelet.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
