A megannyi, szinte rekonstruálhatatlan vershelyzet és a beszélői szólamok kuszasága közepette alig találni kapaszkodót, ám a szövegek aztán egy egészen váratlan fordulattal visszarántanak saját, meglehetősen abszurd világukba. Nem tehetünk mást: el kell fogadnunk Hanyin költészetének sajátos szabályait, hagyva, hogy a fókuszáltságunk feletti kontroll elvesztésének szédítő rémületével belezuhanjunk e lírai tudatfolyamba.
A szövegekben visszatérő létállapotként jelenik meg az akaratlan szemlélődés és a világba vetettség tapasztalata, aminek legfontosabb megtestesítője – kissé paradox módon – az űrhajós, aki „egy nagyon érzékeny bőrszkafanderben / a totális súlytalanság állapotában” látszólag elhagyni igyekszik a Földet, mégis a gravitáció után sóvárog. Az elzárkózás lehetetlenségének párhuzamos motívuma a búvár, aki szintén nem képes távol tartani a külvilágot: „a belém épített búvárfelszerelés / kilyukadt”. A távolságtartó, passzív megfigyelő sebezhetetlenségének illúziója is szertefoszlik tehát.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
