Visszhang: koncert

Tálas Áron Trió

Visszhang

Ugyanabban az op-artos mintázatú ingben ült le Tálas Áron a zongorához, mint triójának tíz évvel ezelőtti bemutatkozásakor, most is világos, derűs, játékos, intellektuális személyiségét megmutatva. „Jó, hogy még rám jön”, kommentálta a ma már az élvonalban talán leggyakrabban foglalkoztatott zongorista.

Bámulatra méltó, szupertehetségként robbant be, és még dobolt is. „Ufó!” – mondták társai földönkívüli képességeire utalva. Most szerzőként akarta megmutatni magát – három triólemezzel a háta mögött –, bár ez nemcsak jubileumnak, hanem tavalyi lemeze bemutató koncertjeként is érthető volt. A tiszteletet parancsoló ouevre (33 rögzített track) nagy részét, néhány számot persze összefűzve, sikerült a triónak előadni, alig néhány szerzemény maradt ki, de voltak újak is. Ennek ára viszont az egész koncert képregényszerűsége lett. Teljesen elfogadható Tálas koncepciója, hogy a szerző, és ne a jazzklubok ördöngös szólistája és kedvenc session-zenésze lépjen a Zeneakadémia pódiumára, de azért néhány szám architektonikus kibontásának örültem volna. Így lehetett, hogy az extatikus, odaadó bőgőzéssel az egész építményt tartó ifj. Tóth István első szólója fél óra elteltével következett, és a leheletfinom, mégis robbanékony dobos, Csízi László is főleg csak négyezésekben lépett elő. Tálas kompozíciói a 21. századi akusztikus jazz-zongora (Mehldau, Bates stb.) friss levegőjét árasztják, Bartóktól Hargrove-ig szinte minden olyan hatást magába olvasztva, amit érdemes volt. Melodikusságuknak köszönhetően a jazzben avatatlan füleknek is bízvást ajánlhatók, de a fekete öves rajongók is azonnal beléjük merülhetnek. A tizedik évi „számadás” hangjai pedig változatos, izgalmas sztorik sűrűn következő képeiben hitették el velem: van holnap.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.