Egy nap a gyerekek kint játszva furcsa szerzetre lesznek figyelmesek, aki úgy tűnik, elorozta a sárga műanyag lapátot. A kisfiú formájú alakot a többi gyerek eleinte csak messziről nézegeti (homokszörny-e vagy micsoda?), majd nagy bátran Homoklakónak csúfolják, olyanokat mondva neki, hogy „gyere ki a föld alól, ha mersz”. A fiúcska megijed, elbújik, és még az óvó néni hívására se mozdul, kint is uzsonnázik. Napokig rejtőzködik, amikor is egy borús napon a dörgés és villámlás elől mégis bemenekül a többiek közé. Ám másnap újra az udvar, újra egyedül. Egyszer úgy szórja a homokot, hogy a kerítésen túl egy arra járó nénit is ér, aki még a kezére is rácsap. Ő rákiabál a nénire, hogy „gyereket ütlegelni szigorúan tilos”, majd halkabban hozzáteszi, „kivéve félrenyelés esetén…”. A többi gyerekben ekkor saját emlékek kezdenek felrémleni, az addig kigúnyolt kisfiú pedig az óvó néni karjában lel vigaszra. Ekkor tudatja a többiekkel is: ő nem Homoklakó, van neve is, Petinek hívják.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
