Visszhang: film

Tina

  • 2021. november 3.

Visszhang

Ha valamely internetes keresőbe beírjuk a „Tina” szót, a program automatikusan azzal folytatja, hogy „Turner”.

Mintegy 85 millió találat mutat a könnyűzene történetének legsikeresebb énekesnőjére. Van-e hát még valami, amit nem mondtak el életéről újságcikkek, interjúk, könyvek, filmek? Nem igazán. Mégis indokolt egy – ezúttal mozgóképes – biográfia keretében végiggondolni nem csak az életút külső történéseit, de a rejtettebb belső folyamatokat, illetve az előadóművész dalainak és személyiségének hatását (akár jelentős társadalmi folyamatokra is: TT megszabadulása abuzív férjétől, s az átélt szenvedések nyilvános kimondása konkrét előképe a #metoo mozgalomnak). Rá lehet csodálkozni az ismerni vélt, ám az életút részleteinek kontextusában mélyebb értelmet nyerő dalokra, s azok személyes érintettséget sugárzó, szuggesztív előadásmódjára, az énekesnő archív felvételeken is átjövő, hihetetlen energiájára. A tényre, hogy válása és művészi értelemben is önálló útra lépése után akkor érte el átütő sikereit, amikor mások karrierje már leszálló ágba szokott kerülni. Egy 50 éves előadót neveznek a legszexibb énekesnőnek (joggal), akinek egyetlen (igaz, legnagyobb) koncertjén 180 ezer ember őrjöng? Tina Turner minden rekordot megdöntött, minden sikert learatott – a film azonban nem erről szól. Hanem alapvető emberi érzésekről, tapasztalatokról: szeretetvágyról és a sérelmeken, bántáson (belső munka, spirituális támpontok megtalálása és az átélt hatások művészetté transzponálása segítségével) felülemelkedő bölcs megbocsátásról.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.