Jogosan merül fel hát a kérdés: mi szükség Mahler 1889-ben, Budapesten bemutatott Titán-szimfóniájának négykezes változatát lemezre venni ma, amikor a zenekari felvételek száma hónapról hónapra gyarapodik?
Várjon Dénes és Simon Izabella szerint azonban a műben megjelenő természetszépség, a madárhangok és az utolsó tétel viharjelenete annyira inspirálók, hogy egyszerűen a hangszerhez vonzotta őket. Először egy bruggei koncerten léptek fel vele Fischer Iván biztatására. Az egyszeri Mahler-rajongónak számos tanulsággal szolgálhat a lecsupaszítva, sallangmentesen, stílushűen megszólaltatott zongoraátirat, amelyet a zeneszerző egyik legelső, kiváló interpretátora, Bruno Walter készített. Ha zenekari előadásban túlcsorduló hangfolyamnak tűnik, most annál világosabb, milyen szigorú és logikus szerkezeten nyugszik, és milyen különleges harmóniavilággal bír Mahler kontrapunktikus szimfóniája. A négykezes zongorazene, ahogy általában a kamarazenei műfajok, közelebbi, zsigeri élményként hatnak a hallgatóra, Simon és Várjon elmélyült, egybeforrt erejű interpretációjában a negyedik tétel katarzisa sem marad el. Timár Domonkos hangmérnök tágas hangzású felvétele jól szolgálja a zenészek nem hatásvadász, viszont egyáltalán nem hatástalan játékát.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
