Visszhang: film

Anya

Visszhang

Különös belegondolni, hogy az elkövetkező generációk mennyire mást társítanak majd az akcióhős kifejezéshez, mint mondjuk mi.

Míg előttünk koszos arcú, marcona férfiak jelennek meg, akik – ha elég árnyalt a figura – dúskálnak a hétköznapi gyarlóságokban, addig a jövő akcióhőse (vagy egyenesen szuperhőse) már az erős nő, pláne az anya, aki jellemében és munkájában is makulátlan. Egyetlen hibája talán a túlzott törődés, eszköze a tough love, egyik kezében fakanál, másikban AK47-es. Bár nyilván kerekasztal-beszélgetések forró témája, hogy vajon melyik verzió a jobb vagy élethűbb, valójában mindkettő egyformán tud légből kapott és fárasztó lenni.

Az Afganisztánt is megjárt hidegvérű exkatona, Anya (így, nagybetűvel, mert ez név ám; mondjuk, azt tényleg jól jelképezi, egy nő hogyan veszíti el az identitását az anyaságban) nehéz körülmények között megszüli gyermekét, de kénytelen azonnal örökbe adni, rá ugyanis profi sorozatgyilkosok vadásznak. Egyetlen módja, hogy a lányát biztonságban tudja az, ha minél távolabb marad tőle, de amikor a terv meghiúsul, együtt kell felkészülniük a legrosszabbra.

Egy nő láthatóan csak úgy tud egyenlő lenni, ha sokkal keményebb, mint férfi társai, a Jennifer Lopez játszotta főhősnek nem csak hibái, érzelmei sem lehetnek, rezzenéstelenül öl a lánya védelmében. A Kill Billbe kevert Die Hard amellett, hogy közhelyes és kiszámítható, a máskor igen megérintő anyai önfeláldozás ellenére is egészen steril marad, a legtöbb érzelmet talán az iskolás metaforaként szolgáló anyafarkas és kölykei ébresztik.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.