Ám a nyers erőt rafináltabb megoldásokkal és néha már-már motorikus, a kraut vonalat idéző lüktetéssel vegyítik. Ezért is kulcsfontosságú basszusgitárosuknak, a kompromisszummentes grúvokat toló Henrik Höckertnek a szándékosan torzított és túlvezérelt hangmasszából jól kivehető játéka, meg az efféle zenéhez nélkülözhetetlen precíz dobjáték Tor Sjödén jóvoltából. A széttetovált, sportos alkatúnak korántsem nevezhető frontember, az amerikai Sebastian Murphy szó szerint végigordította a koncertet – eleve felspannolva kezdett, később az elfogyasztott italok is megtették a magukét, ami érdekes módon nem ment a produkció rovására. De nem szabad megfeledkezni a gitárosról, a szaxofonosról, no és a cowboykalapos, sortban feszítő billentyűs Elias Jungqvistról sem – ki gondolta volna, hogy a fináléban ő fog a közönség tenyerén utazni, miközben a többnyire úszónadrágban ugráló Oscar Carls a földön fetrengve fújja a szaxofont, Linus Hillborg pedig a kontroll-ládán gerjeszti gitárját. A műsorban a bigott tudatlanságot ostorozó tavalyi Cave World című albumról szólt a számok többsége, de a fináléban az első lemezről való Sports – ennek során Murphy egy sorozat fekvőtámaszt nyomott – és az elnyújtott zárószám, a Research Chemicals volt a csúcspont. Noha az addigi bő óra sem csupán felvezetés volt, a katartikusan idióta fináléra ez sem készített fel.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
