Ez az első lemeze karmesterként, és amennyire ez egy szépre polírozott Warner-lemezből megállapítható, jó munkát végzett: a Deutsche Kammerphilharmonie Bremen minden egyes hangjegyet fényesre csiszolva és értőn interpretál. De ne tagadjuk, hogy a lemezt Vilde Frang miatt vettük a kezünkbe, aki Beethoven Hegedűversenyében spontán és szinte bohókás, de a mű nagyszerkezetét nézve is meggyőző. Az első tétel timpanival díszített kadenciája a versenymű zongoraverziójából származik, a lassú tétel melléktémája pedig különösen megindító ebben az előadásban. Életteli, friss előadása ez egy jól ismert repertoárdarabnak. A másik hegedűverseny Stravinsky 1931-ben komponált műve, amely viszonylagos ismertségét George Balanchine-nek is köszönheti: nem véletlen hát, hogy a két szélső tételben Frang balettozik – csakis a négy húron, persze –, és nem ijed vissza attól, hogy illetlenebb vagy komikus hangokat csaljon ki a hegedűjéből, ha arra van szükség. Szokatlan párosítás a két concerto együtt. Míg Beethovennél a szólista a zenekar felett álló romantikus alak, Stravinsky mindent megtesz, hogy ezt a toposzt lebontsa. Frang 2010-ben Sibelius és Prokofjev hegedűversenyeinek szenzációs felvételével debütált, az új lemezzel pedig megismétli a bravúrt.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
