A legkülönfélébb műfajú fényművészeti alkotásokat és installációkat a várost átszelő Fény Útja mentén összesen 28 helyszínen láthattuk. Bár minden kényelmes sétatávolságon belülre esett, mégis többéjszakás kaland volt ez. A központnak számító Széchenyi és Dóm terek környékétől elsőre talán távolinak tűnő pontokat már csak azért is érdemes volt felkeresni, mert a legnagyobb szabású műveknél egészen sűrű tömeg verődött össze. A többséget persze a fesztivál csúcspontja, a bazilika homlokzatát, szobrait és tornyait életre keltő Zsolnay Light Art Mapping verseny vonzotta. A bolgár, lengyel, cseh és magyar művészek alkotásait félórás blokkokban vetítették az épületre. A közönségdíjas bulgáriai Elektrick.me csapatának munkája valóban a leglátványosabb alkotás volt: az épület hol leomlott és újraépült, hol folyékony anyagként hullámzott, vagy éppen atomjaira hullva porladt el.
A jól fotózható Janus Pannonius utcai fényszőnyeg, valamint a Gévai Bálint és a Fényszóró Visual által a dzsámi, illetve a Széchenyi tér többi épületének homlokzatára megálmodott, összefüggő vizuális koncepció mellett olyan, kevesebb látogatót csábító különlegességekbe is bele lehetett botlani, mint Varga Vincének a Kodály Központ hangversenytermének színpadát betöltő, a szarvassá változott fiúk történetére épülő monumentális installációja, vagy Francesca Macciò rövidke alkotása, amelybe az olasz mapping művész a város legrégebbi lakóépületének a vakolathibáit is belekomponálta.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
