Jól mutatja az X-Peripheria Fesztivál fejlődését, hogy atyjai - az internetes Pararadio és az Ultrahang Alapítvány - a Daróci úti, romantikusan omladozó gyárépületből immár az Almássy Téri Szabadidőközpontba vitték. Szó sem volt nagyzolásról, mert bár nem kétséges, hogy számos tűt le lehetett volna ejteni a tömegben, ilyesmi egyrészt senkinek sem jutott eszébe, másrészt az experimentális elektronika e seregszemléjére így is megdöbbentően sokan voltak kíváncsiak. Mindazonáltal nem valószínű, hogy rentábilisan lehetne összehozni egy Totál Experimentál fedőnevű rendezvényt a BS utódjában, amiből egyenesen következik, hogy némi magyarázattal tartozunk e zenei irányzatról. Majdnem stílust írtam, ám az ultrahangos Nun András idejében figyelmeztetett: e megnevezés ellentmond az experimental elektronika természetének. Az alapvetően kísérleti jellegű, ebből adódóan helyenként öncélú áramlat képviselőit ugyanis nem kötik stílusjegyek vagy a fogyasztók elvárásai (s ebből adódóan e képviselők körét felettébb nehéz meghatározni). "Legyen egy stílus bármilyen igényes és progresszív, reprezentánsai voltaképpen ugyanazt a gumicsontot rágják. Itt azonban inkább az attitűd köti össze a zenekészítőket, akik megpróbálják kijátszani a már meglévő struktúrákat" - magyarázza Nun András.
Tehát, noha elektronikus zenéről van szó, a muzsikusok nem technoőrültek; egy részük korábban alternatív gitárzenekarokban és effélékben játszott, aztán áttértek az addig ismeretlen lehetőségeket hordozó eszközök használatára. Forradalmi változás volt az új hangzásokat hozó digitális rögzítés megjelenése is, ma már sokan laptopokkal veszik körül magukat a színpadon.
Minden elismerésem az övék, gondolom az Almássyra érkezésemkor, mert a nagyterem fullasztóan meleg levegőjében ezúttal oxigén helyett is páratartalom van, ráadásul odafönt lámpák össztüzében ügyködnek a művészek. A terem közepén a közönség legelszántabb tagjai ülnek törökülésben, feszült figyelemmel. Nem egy tipikus partilátvány, de hát itt nem is talpalávalót játszanak. Szokatlan, a konzervatív hallgató számára néha zörejként értelmezhető effektekből, gyakran diszharmonikus szólamokból áll a zenefolyam. "Ez egyenes folytatása a hetvenes évek ipari zenéinek, csak most nem vasakat verünk, hanem az >>elektronikus szemétbőlPersze azért megvannak a maga "sztárjai" az irányzatnak, a már említett Pan Sonic - amelynek produkciója szándékosan a fizikai tűrőképesség határát súrolja - mellett ide sorolhatjuk a Coilt, a Thee Majestyt és a Mouse on Marst. Utóbbit sikerült elhívni az X-Peripheriára, és a publikum nagytermen kívül üldögélő-söröző szeletéről ordít, hogy igazából rá várakozik. (Itt kell megjegyezni: az esemény bizonyára unikum abból a szempontból, hogy a műsor egyetlen percet sem csúszik a meghirdetetthez képest. Respekt!) Amikor a nyilván mindenki által ismert, neodebil rajzfilmről elnevezett duó belekezd, valóban kiürül az előtér, s most látszik, hogy a felettébb vegyes közönség nagy száma főként nekik köszönhető. Nagy táncolás most sincs, de a többnyire lendületes, energikus, telt basszusokkal és melódiákkal átszőtt, változatos dobhangokkal tűzdelt, a háttérben vetített képekkel vizuálisan megtámogatott zenét nehéz kibírni heveny térdrugózás és bólogatás nélkül - bár továbbra sem könnyen feldolgozható, amit hallunk.
"Sok minden a befogadói hozzáálláson múlik. Attól, hogy valamit nehéz befogadni, még nem biztos, hogy nem érdemes. Szerintem ugyanolyan odafigyeléssel kellene zenét hallgatni, ahogy az ember könyvet olvas. Nem igaz, amit sokan mondanak, hogy egy ideje nem történik semmi a zenében. Csak éppen hozzánk alig jutnak el az érdekes törekvések" - véli Nun.
A program természetesen időre befejeződik, én pedig kifelé megállok egy standnál. A hanghordozók, promóanyagok és környezetvédelmi kiadványok között van néhány ínyencfalat is. Mindenekfelett a Nonkonformist nevű, hardcorepunkkal és metállal foglalkozó "radikális rock&roll magazin" ötágú csillaggal és csúzlis, álarcos figurával díszített, fénymásolt szórólapja. Jelmondat: "A többi csak formaság."
Galambos Péter
