Lemez

A korbácsos király

Scott Walker and SunnO))): Soused

  • Greff András
  • 2014. november 2.

Zene

A 60-as évek egyik igen sikeres táncdalénekeséből az évek múlásával a poptörténet legmagányosabb remetéjévé, egyúttal egyre kísértetiesebb albumokat építő avantgárd hangszobrásszá formálódó Scott Walker legújabb húzásában csak az időzítése meglepő, hiszen míg korábban évtizedenként csupán egyszer bukkant elő egy-egy újabb tintafekete szüleménnyel, addig most mindössze két évet várt a sötétben legutóbbi lemeze, a Bish Bosch megjelentetése után. A Soused a SunnO)))-nal közös lemezként lett beharangozva, de ez a leírás eléggé távol áll a valóságtól. A fizikailag ható mély frekvenciák hírhedt amerikai művészeinek felkérése tökéletes választás volt Walker részéről, hiszen ahogy ő, úgy a SunnO))) is a zene és a zaj határának legeslegszélén tevékenykedik, ám ez a kölcsönösség nem jelenti azt, hogy a két fél akár csak megközelítőleg is azonos súllyal szerepelne a lemezen.

Az album öt tétele ugyanis vérbeli Walker-szörnyeteg: a lehető legérzékibb zörejekre boltozott rideg és fénytelen kalandozás, amelybe a SunnO))) gitárjainak és szintetizátorainak monoton, dallamtalan bizsergése tökéletesen belesimul, és sohasem veszi át az irányítást. A Bish Boschra jellemző bizarr humort Walker egy kíméletlen mozdulattal száműzte legfrissebb munkájáról, és a földi infernók megfestése mellett ezúttal megkísérli megérzékíteni az űr jéghidegét is, hogy az új lemez a 2006-os, végletesen komor The Drift méltó párdarabja lehessen. Ugyanakkor, ahogy Walker összes eddigi munkája, úgy a Soused is folyamatosan hallgattatja magát. A Brando című nyitótétel – amely úgy kezdődik, mintha az operát éneklő Freddie Mercuryt csatornázná be a szerző a szellemvilágból, hogy aztán elektromos zizegésből és korbácsütések csattanásaiból építsen romlott levegőjű hangpalotát – máris a lehető legszorosabban bilincseli magához a hallgató figyelmét, hogy aztán negyven további percen át ne szabadulhassunk ebből a csatakos, sötét, ortopéd és ismerősségében is kiszámíthatatlan lázálomból. S amíg a hallgató élvezettel eltelítve szenved, addig Walker, ez a 71 éves fekete mágus úgyszintén jól kitapintható örömmel viszi be az újabb és újabb szúrásokat – hogy a zajfolyamban nyakig elmerülve megteremtse végre a szadomazochizmus legpőrébb, legtisztább himnuszát.

4AD/Neon Music, 2014

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.