Zene
Kék fény
Húsz éve már, hogy véget ért a britpopnak nevezett zenei korszak, és az akkori vezérzenekarok közül egy sem úszta meg feloszlás nélkül. Azóta többen is visszatértek – inkább rövidebb, mint hosszabb időre, ilyen volt például a Blur egyszeri, amúgy remek próbálkozása is – tartósan aktívnak azonban egyedül a Suede bizonyult.
„Rajta volt Bowie rúzsa”
Angliai karrierjét az Oasis menedzsere igazgatta, itthon a Žagarral lett híres. Nemrég szólókarrierbe fogott, és új lemezét az Abbey
Roadon vette fel, ahol a Beatles is dolgozott.
Tempó, tempó
Nincs benne sem bonviván, sem táncos-komikus, és huszárfakadást is hiába várnánk tőle, ám ettől még Voltaire nevezetes regényének zenés színpadi adaptációja pontosan az, aminek Leonard Bernstein 1956-ban szánta: operett. Méghozzá frivol humorú, könnyed és virtuózan megmunkált operett, több slágerszámmal és jó pár hálás szereppel. Ezt azért kellett ily sietve előrebocsátanunk, mert élénk a gyanú, hogy a művet bemutató múlt szombati fesztivál-előadás publikuma nem győződött meg minderről. Hiába a válogatottan tehetséges előadógárda és az előadást záró obligát nagy taps: a Candide Müpa-beli közönsége kevesebbet kapott a vártnál, és az est jelentős részében közelebb lehetett a rokonszenvező unalom, semmint a féktelen mulatság állapotához.
Suzanne Vega a Narancsnak: „Egy csepp keserűség sincs bennem ezzel kapcsolatban”
Leghíresebb albuma harmincadik születésnapja alkalmából indult turnéra tavaly – november 11-én Budapesten lépett fel legnagyobb slágereivel. Interjú
„Már sokszor figyelmeztettek, hogy fogjam be a számat” – Bródy János adott interjút lapunknak
És nem is fogta be a száját.
Lajkó Félix a Narancsnak a megújulásról: "Egyszerű nóták vannak benne"
Új zenekar, új szerzemények, új koncert.
A világ lustája
Volt vágtában komponáló csodakamasz és ínyenc haspók, a világsiker nagyiparosa és korán nyugállományba vonult magánzó. Egy folytonosan újra felfedezett operai életmű könnyű kezű megalkotója – à la Rossini.
Az inspiráló személy
Tanultuk az iskolában, hogy a múzsák a görög mitológia alakjai: a költészet, a zene, a tánc, a tudományok istennői, az emlékezés és a rögtönzés segítői. Az idők során azonban a fogalom némiképp átértelmeződött, a többes számot egyes szám váltotta fel, és a legutóbbi évszázadokban múzsa alatt már azt a személyt értették, aki a művésszel bensőséges kapcsolatban áll, és ihletet ad neki.
„Kurtágék a ház nagyszülei lettek”
Az öt évvel ezelőtt új épületbe költözött, most húszéves Budapest Music Center (BMC) a koncertekkel, előadásokkal, könyvtárral, információs központtal, kurzusokkal és lemezkiadással nagyon hamar az egyik legjelentősebb zenei helyszínné vált Budapesten. Otthont ad az Eötvös Péter Alapítványnak, és itt fejezte be egyetlen operáját Kurtág György. A történet folytatódik.
Kezében a boogie
Aligha akad olyan zenerajongó, aki ne ismerné fel azonnal a poptörténet egyik legfertőzőbb darabjának, a Le Freaknek jellegzetes sikáló funky gitártémáját – és ez csak az egyik olyan dolog, amit a világ Nile Rodgersnek köszönhet. Rodgers tinédzserként még a Fekete Párducok manhattani aktivistája volt, de közben, már ifjú korától számos zenekarban kamatoztatta gitártudását.
Mielőtt a szív megszakad
Kevés olyan zenekar akad e honban, amely olyan jóízűen, tenyérbemászó őszinteséggel és zavarba ejtő dallamossággal tolná a keserédes angolszász indie gitárzenét, mint a Felső Tízezer. Már a 2015-ben, közvetlenül megalakulásuk után felvett első albumuk, a Normális élet is remek darab, a tavalyi háromszámos EP pedig remekül ágyazott meg a most frissen kijött második nagylemeznek.