Operett

Tempó, tempó

Bernstein: Candide

Zene

Nincs benne sem bonviván, sem táncos-komikus, és huszárfakadást is hiába várnánk tőle, ám ettől még Voltaire nevezetes regényének zenés színpadi adaptációja pontosan az, aminek Leonard Bernstein 1956-ban szánta: operett. Méghozzá frivol humorú, könnyed és virtuózan megmunkált operett, több slágerszámmal és jó pár hálás szereppel. Ezt azért kellett ily sietve előrebocsátanunk, mert élénk a gyanú, hogy a művet bemutató múlt szombati fesztivál-előadás publikuma nem győződött meg minderről. Hiába a válogatottan tehetséges előadógárda és az előadást záró obligát nagy taps: a Candide Müpa-beli közönsége kevesebbet kapott a vártnál, és az est jelentős részében közelebb lehetett a rokonszenvező unalom, semmint a féktelen mulatság állapotához.

A jelen sorok írója rossz lelkiismerettel és tétován keresi a magyarázatot a fentebb körvonalazott kellemetlen meglepetésre. Nos, az egyik ok talán az lehetett, hogy az oly hatásos muzsikájú operett nem nagyzenekari kísérettel, hanem a jócskán szűkített, alig több mint egy tucat hangszeres zenészt igénylő, úgynevezett Chelsea-változatban hangzott fel. Így pedig Hámori Máté hiába igazította amúgy példásan az UMZE Kamaraegyüttest, a zenei humor jelentős része már rögtön az indulásnál veszteséglistára került. Hasonló történt akkor is, amikor az előadás létrehozói úgy döntöttek, hogy a magyar nyelvű próza és angol nyelvű éneklés vegyes megoldását választják, ezzel ugyanis akaratlanul is sikerült egy elemi hatást megcélzó operettet a jó szándékú műismertetés terepére áthelyezni. Aztán határozottan észlelhető volt még egy komoly probléma: az előadás feszélyező tempótlansága. Merthogy hiába beszélt szépen artikulálva a Voltaire és Pangloss doktor szerepében fellépő Kálmán Péter, ha lassúdad narrátori közreműködése csak úgy falta a másodperceket, felerősítve a mű amúgy egyetlen néven nevezhető gyengéjét: a szájba rágás hajlandóságát. Ami aztán, akárcsak a tempótlanság, lassanként eluralkodott Böhm György rendezésének egészén, ide értve néhány amatőrnek ható megszólalást és játékbeli gesztust, valamint a Vincze Balázs által koreografált táncos időkitöltéseket is. Az előadás végére még némi aktuálpolitikai sulykolás is akadt, a színre cipelt plexi szószékkel és a közönség megszólításával, azonban a bátornak szánt kacsintás végeredményben inkább csak egy kötőhártya-gyulladás hátramaradt szövődményének tűnt.

Pedig Szemenyei János a címszerepben most is igazolta műfaji határok felett átívelő zenés színpadi tehetségét, a Kunigunda szerepét megformáló horvát Antonia Dunjko pedig nemcsak lelkiismeretesen bebiflázta szerepe magyar nyelvű prózai szövegét, de parádésan végigénekelte – s mellesleg végigbalettozta – a mű koloratúrszoprán bravúráriáját, az operai őrülési jelenetek szemtelen paródiáját, a Glitter And Be Gayt is. Igazság szerint ennek a számnak a megszólaltatása volt az előadás egyetlen olyan szakasza, amelyben a fegyelmezetten lankadó érdeklődés valódi elragadtatott tetszéssé tömörült a nézőtéren. Sajnos nem így történt a másik nagy sláger, a Wiedemann Bernadett szólamában elhelyezett I Am Easily Assimilated esetében: az legnagyobb meglepetésre alig-alig érvényesült ezen az estén. Pedig becsszóra pazar mulatság, keressenek rá a You­Tube-on Christa Ludwiggal!

Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, október 13.

Figyelmébe ajánljuk

Helyreigazítás

  • narancs.hu

Helyreigazítás az Egy elképesztő történet: gondnokság alá akarta vetetni egykori barátját, majd bíróságra ment, de a pert is elbukta című cikk miatt.

Magyar Péter-Orbán Viktor: 2:0

Állítólag kétszer annyian voltak az Andrássy úti Nemzeti Meneten, mint a Kossuth térre érkező Békemeneten, ám legalább ennyire fontos, hogy mit mondtak a vezérszónokok. Magyar Péter miszlikbe vágta Orbán Viktort egyebek mellett azzal, hogy saját szavait hozta fel ellene. Aztán megjött a Ryanair.

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.