Lemez

Kék fény

Suede: The Blue Hour

Zene

Húsz éve már, hogy véget ért a britpopnak nevezett zenei korszak, és az akkori vezérzenekarok közül egy sem úszta meg feloszlás nélkül. Azóta többen is visszatértek – inkább rövidebb, mint hosszabb időre, ilyen volt például a Blur egyszeri, amúgy remek próbálkozása is – tartósan aktívnak azonban egyedül a Suede bizonyult.

Ők 2010-ben álltak össze újra, három évvel később jelentették meg a korábbi recept alapján fogant Bloodsports albumot, amit 2016-ban követett a nagy ívű, koncepciózus, már-már Pink Floyd-os Night Thoughts. Most pedig itt az állítólagos trilógiájuk záró darabja The Blue Hour címmel, és talán nem okoz olyan nagy meglepetést, hogy az előző lemez hangulata köszön vissza.

Brett Anderson frontember és társai több interjúban is hangsúlyozták, hogy ez most nem igazán konceptalbum, aminek némileg ellentmond, hogy egybefolynak a dalok, kapunk egy csomó spoken word betétet és természetes zörejt, ráadásul Anderson több dalt is egy gyerek szemszögén keresztül énekel el. Ez persze nem meglepő, hiszen már az előző két lemez számos dalát is a kisfia ihlette. Némileg váratlan módon a zenekar szakított a jól bevált Ed Buller producerrel, aki elköltözött Los Angelesbe, és csak úgy vállalta volna a munkát, ha a brit zenekar utazik hozzá. A Suede tagjainak ehhez nem volt kedve, így inkább leszerződtették a jó nevű Alan Mouldert, aki nem igazán nyúlt hozzá a bevált hangzáshoz.

The Blue Hour zeneileg egy kicsit a monumentális Dog Man Start idézi meg, jó sok vonóst hallhatunk rajta, vagyis kellőképp drámai a hangulat. Anderson (aki tavaly betöltötte az ötvenet, és fél éve kiadott egy kvázi önéletrajzot) direkt vidéki hangulatot akart, sok drámával, de hát ez mindig is jól állt neki. A nyitó As One-ban máris bombasztikus filmzenehangulat uralkodik, a Mistress egy félrelépést énekel meg, az All the Wild Places a tökéletes Suede-dalcím, az Invisiblesben ők is felhasználják a Phil Spector által megálmodott Be My Baby beatet, a Flytipping meg kellő monumentalitással zárja le ezt a lemezt, amivel a Suede továbbra sem enged a színvonalból. A blue hour kifejezés egyébként arra a rövid időszakra vonatkozik, amikor már lement a nap, de még nem köszöntött be a teljes sötétség – nagy kérdés, hogy ennek az albumtrilógiának a befejeztével mi jöhet még a zenekar életében. Illetve, hogy jön-e bármi egyáltalán.

 

Warner, 2018

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

Eli Sarabi kiszabadult izraeli túsz: Az antiszemitizmus most még erősebb, mint az elmúlt évtizedek alatt bármikor

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.