HANGADÓ - Interjú

„Nagy cipőkbe kellett belelépnem”

Riccardo Chailly karmester

Zene

A legendás olasz maestro már nem ejtőernyőzik, de a tempót nem veszi lazábbra. Május 8-án a milánói Scala zenekarát vezényelte a Müpában.

Magyar Narancs: Úgy tudom, korábban szívesen hódolt extrém sportoknak, különösen ejtőernyőzni szeretett. Mi vonzotta? Az adrenalin?

Riccardo Chailly: Már vagy húsz éve nem csináltam ilyesmit, de fiatalabb koromban rendszeresen ejtőernyőztem a francia Riviérán, ahol ötven méterrel a víz felett nem volt zaj, csak a szél süvítése, és a lebegés, a repülés, ami a legszebb illúzió, ami az emberi testet érheti.

MN: Le kellett győzni a tériszonyát hozzá?

RCH: Félni nem szabad, akkor oda az élmény. Persze tudtam, hogy egy-egy ilyen kaland tragikus véget is érhet, de meg voltam győződve róla, hogy megéri, mert nagyot nyerek magával az élménnyel.

MN: Tudja rokonítani a zenével ezt az élményt?

RCH: Nem, semmiképpen! A karmesternek muszáj két lábbal a földön maradnia, hiszen ő vezeti a zenekart. Minden mozdulatát, de még a tekintetét, a tartását is kontrollálnia kell, csak így tudja elvezetni a zenekart és a közönséget a zene érzelmi csúcspontjaira.

MN: Fiatalon freejazzegyüttesben dobolt. Ott kevesebb kontrollra van szükség?

RCH: Így van, de ez inkább egyfajta nyári szórakozás volt a részemről. A szabadsága miatt szeretem a jazzt és a popzenét, hiszen az improvizációban az adott keretek között kiteljesedhet az ember, variálhat a formákkal és a ritmusokkal. A klasszikus zenében minden a szinkronról szól, az a célunk, hogy együtt érjünk el valamiféle szabadságot.

MN: Milyen ez a közös szabadság?

RCH: A Scala zenészei szeretik a biztonságot, szeretik érezni, hogy erős kezekben vannak. Amikor száz ember együtt játszik, abban már büszkeség is van, összetartás. Nagyon nehéz dolog, hajszálpontosnak kell lenni, de nem lehetetlen. Éppenséggel ilyenkor sikerülhet a legszebben egy-egy szóló vagy egy kiemelkedő frázis, hiszen bízhatunk abban, hogy a másik támogatni fog.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Magyar Péter szupersztár

Napok alatt tökéletesen összeállt a Tisza Párt által koordinált zarándokút, Magyar Péter speciális országjárás keretében gyalogol el Budapestről Nagyváradra. De miért nem a sajtószabadsággal foglalkozik? Elmondta.

Erőltetett párhuzamok

Mi lehetne alkalmasabb szimbóluma a női létezésnek, mint a haj? Úgy élettanilag (a másik nemre gyakorolt vonzereje a minden individuális szempontot megelőző fajfenntartást szolgálja), mint kulturálisan (a néphagyomány gazdag, még az életet szervező világképre vonatkozó szimbolikájától a jelenkori társadalmak meglehet partikuláris, de mindenképpen jelentéssel bíró ún. trendjeiig) vagy spirituálisan (minden tradíció megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a hajnak).

Prokrusztész-ágy

A francia-algériai rendező filmjének eredeti címe (L’air de la mer rend libre – a tengeri levegő szabaddá tesz) a középkori német jobbágyok ambícióinak szabad fordítása (Stadtluft macht frei – a városi levegő szabaddá tesz).

Felelős nélkül

  • - turcsányi -

Van az a némileg ásatag, s nem kicsit ostoba vicc, amely szerint az a mennyország, ahol angol a rendőr, olasz a szakács, francia a szerető, német a szerelő, svájci a szervező. A pokol meg az, ahol… és itt máshogy rendezik egymáshoz a fenti szerepeket és nemzetiségeket. Nos, ez a – színigaz történetet dramatizáló – négyrészes brit sorozat még ennyi viccelődést sem enged a nézőinek.

Mozgó falak

  • Molnár T. Eszter

Négy férfi üldöz egy nőt. Ha a hátak eltúlzott görbülete, az előrenyújtott kezek vonaglása nem lenne elég, a fejükre húzott piros papírcsákó félreérthetetlenül jelzi: ez őrület. Kétszer megkerülik a színpad közepén álló mobil falat, majd ahogy harmadszor is végigfutnak előtte, a nő megtorpan.

Mahler-liturgia

„Én valóban fejjel megyek a falnak, de legalább jókora lyukat ütök rajta” – mondta egy ízben Gustav Mahler, legalábbis a feminista brácsaművész, Natalie Bauer-Lechner emlékiratai szerint. Ez a konok, mániákus attitűd az egyik legnagyszabásúbb művében, a Feltámadás-szimfóniában is tetten érhető.