HANGADÓ - Interjú

„Nagy cipőkbe kellett belelépnem”

Riccardo Chailly karmester

Zene

A legendás olasz maestro már nem ejtőernyőzik, de a tempót nem veszi lazábbra. Május 8-án a milánói Scala zenekarát vezényelte a Müpában.

Magyar Narancs: Úgy tudom, korábban szívesen hódolt extrém sportoknak, különösen ejtőernyőzni szeretett. Mi vonzotta? Az adrenalin?

Riccardo Chailly: Már vagy húsz éve nem csináltam ilyesmit, de fiatalabb koromban rendszeresen ejtőernyőztem a francia Riviérán, ahol ötven méterrel a víz felett nem volt zaj, csak a szél süvítése, és a lebegés, a repülés, ami a legszebb illúzió, ami az emberi testet érheti.

MN: Le kellett győzni a tériszonyát hozzá?

RCH: Félni nem szabad, akkor oda az élmény. Persze tudtam, hogy egy-egy ilyen kaland tragikus véget is érhet, de meg voltam győződve róla, hogy megéri, mert nagyot nyerek magával az élménnyel.

MN: Tudja rokonítani a zenével ezt az élményt?

RCH: Nem, semmiképpen! A karmesternek muszáj két lábbal a földön maradnia, hiszen ő vezeti a zenekart. Minden mozdulatát, de még a tekintetét, a tartását is kontrollálnia kell, csak így tudja elvezetni a zenekart és a közönséget a zene érzelmi csúcspontjaira.

MN: Fiatalon freejazzegyüttesben dobolt. Ott kevesebb kontrollra van szükség?

RCH: Így van, de ez inkább egyfajta nyári szórakozás volt a részemről. A szabadsága miatt szeretem a jazzt és a popzenét, hiszen az improvizációban az adott keretek között kiteljesedhet az ember, variálhat a formákkal és a ritmusokkal. A klasszikus zenében minden a szinkronról szól, az a célunk, hogy együtt érjünk el valamiféle szabadságot.

MN: Milyen ez a közös szabadság?

RCH: A Scala zenészei szeretik a biztonságot, szeretik érezni, hogy erős kezekben vannak. Amikor száz ember együtt játszik, abban már büszkeség is van, összetartás. Nagyon nehéz dolog, hajszálpontosnak kell lenni, de nem lehetetlen. Éppenséggel ilyenkor sikerülhet a legszebben egy-egy szóló vagy egy kiemelkedő frázis, hiszen bízhatunk abban, hogy a másik támogatni fog.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Miénk itt a vér

  • - turcsányi -

A papa mozija ez. Nem pont a formula hagyományos értelmében, sokkal inkább szó szerint. A hatvanas évek közepén az olasz anyakönyvi hivatal kigyűjtötte a Sergio keresztnevű polgárokat, s mindegyiket hatóságilag kötelezték arra, hogy spagettiwesterneket készítsenek.

Megszemélyesített dokumentumok  

„Boldog magyar jövőt!” – olvassuk a feliratot Chilf Mária kollázsán, ahol egy felvonuláson Lenin, Rákosi és Sztálin fényképét viszik a munkások és az úttörők, nyomukban a ledöntött Sztálin-szobor feje gurul egy tankkal a háttérben.

Építő játék

  • Kiss Annamária

Horváth Csaba rendező-koreográfusnak, a Forte Társulat művészeti vezetőjének színházában legalább annyira fontos a mozgás, mint a szöveg, nem csoda, hogy ezen az estén, a mozgásszínházas tempóhoz kevéssé szokott kőszínházas társulati tagoknak melegük van.

„Megeszi a kígyót”

Alighanem a magyar kultúrára korábban is jellemző, az utóbbi időben pedig mintha még erőteljesebben megjelenő befelé fordulás miatt lehet, hogy egy olyan jelentős életmű, amilyen Ladik Kataliné, egyszerűen nem találja meg benne a helyét – holott minden adott lenne hozzá.

Igor és Szása kiszabadult és gyilkolt

Szentesen két bulltípusú kutya kijutott az utcára, halálra mart egy férfit és örök életére megnyomorított egy nőt. Az ügyészség letöltendő börtönbüntetést kért a gazdára, akinek fogalma sem volt arról, mire képesek a házőrzői, és milyen nevelésre lett volna szükségük.