HANGADÓ - Interjú

„Nagy cipőkbe kellett belelépnem”

Riccardo Chailly karmester

Zene

A legendás olasz maestro már nem ejtőernyőzik, de a tempót nem veszi lazábbra. Május 8-án a milánói Scala zenekarát vezényelte a Müpában.

Magyar Narancs: Úgy tudom, korábban szívesen hódolt extrém sportoknak, különösen ejtőernyőzni szeretett. Mi vonzotta? Az adrenalin?

Riccardo Chailly: Már vagy húsz éve nem csináltam ilyesmit, de fiatalabb koromban rendszeresen ejtőernyőztem a francia Riviérán, ahol ötven méterrel a víz felett nem volt zaj, csak a szél süvítése, és a lebegés, a repülés, ami a legszebb illúzió, ami az emberi testet érheti.

MN: Le kellett győzni a tériszonyát hozzá?

RCH: Félni nem szabad, akkor oda az élmény. Persze tudtam, hogy egy-egy ilyen kaland tragikus véget is érhet, de meg voltam győződve róla, hogy megéri, mert nagyot nyerek magával az élménnyel.

MN: Tudja rokonítani a zenével ezt az élményt?

RCH: Nem, semmiképpen! A karmesternek muszáj két lábbal a földön maradnia, hiszen ő vezeti a zenekart. Minden mozdulatát, de még a tekintetét, a tartását is kontrollálnia kell, csak így tudja elvezetni a zenekart és a közönséget a zene érzelmi csúcspontjaira.

MN: Fiatalon freejazzegyüttesben dobolt. Ott kevesebb kontrollra van szükség?

RCH: Így van, de ez inkább egyfajta nyári szórakozás volt a részemről. A szabadsága miatt szeretem a jazzt és a popzenét, hiszen az improvizációban az adott keretek között kiteljesedhet az ember, variálhat a formákkal és a ritmusokkal. A klasszikus zenében minden a szinkronról szól, az a célunk, hogy együtt érjünk el valamiféle szabadságot.

MN: Milyen ez a közös szabadság?

RCH: A Scala zenészei szeretik a biztonságot, szeretik érezni, hogy erős kezekben vannak. Amikor száz ember együtt játszik, abban már büszkeség is van, összetartás. Nagyon nehéz dolog, hajszálpontosnak kell lenni, de nem lehetetlen. Éppenséggel ilyenkor sikerülhet a legszebben egy-egy szóló vagy egy kiemelkedő frázis, hiszen bízhatunk abban, hogy a másik támogatni fog.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.