"Grandiózus volt! Olyan érzésünk támadt, hogy nem, ez nem lehet igaz. S ami érdekes - amikor a szimfónia befejeződött, nem kezdtek el rögtön tapsolni, hanem szokatlanul hosszú csend következett. Olyan hosszú, hogy én már meg is ijedtem, hogy nincs-e itt valami összeesküvés. De aztán kitört a fülsiketítő tapsvihar, és ment a brávózás. [...] Sokan voltak ott, ezek a fekete bogarak, a dauerolt dámáikkal. Én éppen e kompánia mögött ültem. A feleségek, akik, ugye, érzelmileg fogékonyabb lények, s így könnyebben elragadja őket a lelkesedés - hiszen az egész terem felállt, és állva tapsolt! -, szintén felálltak. És hirtelen ezt vettem észre: kezek nyúlkálnak fölfelé - fekete zakóujjak, fehér mandzsetták -, és mindegyik csinovnyik fenék fölött, szoknyaderékon ragadva visszahuppantja az asszonykáját a székbe. Mintha csak valami jelre cselekedtek volna. Kafkai jelenet volt." Egy résztvevő, egyszersmind részvétteli szemtanú emlékezett vissza ekképpen Sosztakovics 13. szimfóniájának 1962-es moszkvai ősbemutatójának kettős hangulatára: a közönség spontán lelkesedésére és a hivatalosság fagyos reakciójára. Noha a basszus szólistát és férfikart is felvonultató szimfónia szemre nem tűnt problematikus alkotásnak: az ukrajnai Babij Jarban elkövetett 1941-es náci tömeggyilkosság emlékezete és az ezt poémába foglaló Jevgenyij Jevtusenko személye egyaránt elfogadhatónak tetszett a - három T szisztémáját amúgy nem kultiváló - szovjet kultúrpolitika számára. Csakhogy a határokat feszegető költő és Sosztakovics (akit Prokofjev gúnyolt egykor a fentebb címként elhasznált jellemzéssel) a sztálini rendszer bírálatát is elhelyezte a szimfóniában, ahol ilyen sorok hangzottak fel: "Emlékszem rájuk hatalmuk csúcsán, / A győztes hazugság várában. / Ott éltek, csúszó-mászó félelmek / Soha nem oszló árnyékában." A szimfóniát, amelyben a "szertefoszlanak a félelmek Oroszországban" fordulatot élénken ellenpontozza a szavakat kísérő zene, e héten a Nemzeti Filharmonikusok koncertjén halljuk majd az avatott vendég, Michail Jurowski vezényletével, s nem mellesleg Csajkovszkij Vonósszerenádjával összepárosítva (Nemzeti Hangversenyterem, május 9., fél nyolc).
Idézet, méghozzá egy szovjet tömegdal idézete is felhangzik a 13. szimfóniában, míg a hét másik Sosztakovics-opusában, a 11. szimfóniában nem más kerül majd elénk, mint a munkás(mozgalmi) gyászinduló híres-híres dallama. Ezt "Az 1905-ös év" melléknevű szimfóniát, amely azonban a zeneszerzőhöz közel álló visszaemlékezők szerint az 1956-os magyar forradalom leverésére (is) reagált, most Keller András és Concerto Budapestje tűzi műsorára, méghozzá egy Gubajdulina- és Schnittke-mű társaságában. S ami okvetlenül kiemelendő: Alfred Schnittke 1984-es 4. hegedűversenyét a concerto dedikáltja és legelső megszólaltatója, Gidon Kremer játssza majd e koncerten is (Nemzeti Hangversenyterem, május 8., fél nyolc).
Egy sokkalta ismertebb versenymű álljon soros ajánlónk végén: Schumann a-moll zongoraversenye, amely a Pannon Filharmonikusok pesti koncertjének középpontjában fog elterülni (Nemzeti Hangversenyterem, május 4., fél nyolc). Az egyebekben a Don Giovanni nyitányát és A halál és a lányka különleges, szimfonikus zenekari átiratát is felkínáló hangverseny a 78 esztendős Frankl Péter zongorajátékát és egyáltalán: pódiumjelenlétét kínálja számunkra. El ne mulasszuk!
