A legutóbbi alkalommal így vagy úgy, de Mendelssohné volt a koncertek java, s vele kell kezdenünk ezen a héten is, hiszen a Budapesti Fesztiválzenekar most esedékes három plusz egy koncertjén a Szentivánéji álom is felhangzik majd, méghozzá nem csupán a megunhatatlan nyitány, hanem a teljes kísérőzene, benne a híres nászindulóval. A három bérleti hangversenyen mindehhez kiadós Mozart-játékrész is társul: a zenekarhoz kedvvel visszajáró Pinchas Zukerman szólistai közreműködésével a 219-es Köchel-jegyzékszámú A-dúr hegedűversenyben (Nemzeti Hangversenyterem, január 29. és 30., háromnegyed nyolc, 31., fél négy). A szombat késő esti Midnight Musicon azután Fischer Iván még egyszer a babzsákokon helyet foglalók felé tereli majd Mendelssohn remekét (Millenáris Teátrum, január 31., fél tizenkettő).
„Mikor megérkezett Schumann, jó barátja, Hiller nevetve fogadta: no, szép, hogy itt vagy megint, legalább most végre ismét jól agyonhallgathatjuk magunkat. […] Nemsokára magam is tapasztaltam, mennyire befelé fordult a mester. Ő volt a legnagyobb hallgató, akár azért, mert bármit is beszéltek, azt jelentéktelennek ítélte, akár azért, mert neki, aki az íráshoz is oly ragyogóan értett, nem voltak megfelelő kifejezései a beszédhez. Hiller szalonjában a látogatók seregében szinte egy egész estére el tudott rejtőzni, s nem beszélt többet tíz szónál. Emlékszem egy csónakkirándulásra az Elbán; az asszonyok az ő dalait énekelték, ám ő csak hallgatott, s összeszorított ajkaival mintha zümmögött volna, de azért némán ült a kormányos mellett, és az alkonyatba bámult. Csak magában élt, és abban a csodálatos hangzó világban, amelyet önmagában hordott.” A 19. századi orosz zenetörténet egyik nagy hasznos embere, V. V. Sztaszov jegyezte le ezeket a sorokat a szófukarságával általános feltűnést keltő Robert Schumannról megemlékezve. Mendelssohn e zseniális barátját az Óbudai Danubia Zenekar keddi koncertjén hallhatjuk majd: nem hümmögni, nem zümmögni, hanem valósággal megnyilatkozni (Zeneakadémia, február 3., fél nyolc). A Héja Domonkos által elvezényelendő program a ma Schumann szülővárosa, azaz Zwickau nevét viselő korai és befejezetlen szimfóniával indul, s az e műfajban utolsó, IV. szimfóniával zárul majd, e két mű között pódiumra szólítva a nagy Perényi Miklóst, hogy eljátssza a komponista életében soha fel nem hangzó a-moll gordonkaverseny szólóját.
A soros ajánlónkba kívánkozó koncertműsor még egy nagy embert kínál elénk: Kocsis Zoltánt. A Nemzeti Filharmonikusok fő-zeneigazgatója ezúttal Johann Sebastian Bach és Heitor Villa-Lobos műveit párosítja össze közös műsorrá: a huszadik századi brazil komponistától nem csupán a barokk pályaelőd előtt tisztelgő híres Bachianas Brazileiras sorozatának harmadik darabját, de a dalos ökörszemet (Cyphorhinus arada – Schumann korabeli rajzon mutatjuk) címszereplővé emelő 1917-es balettzenéjét és még egy kórusművét is megszólaltatva (Nemzeti Hangversenyterem, február 5., fél nyolc).
