Koncert

A Place To Bury Strangers

  • G. A.
  • 2013. november 17.

Zene

Ma, amikor már egy düledező kutyaólban is tökéletes felvételeket készíthet a laptopjával szinte bárki, különösen érvényes, hogy színpadon kell látni egy zenekart ahhoz, hogy megsaccolhassuk, valójában mennyit is ér. Az elmúlt két hét ebből a szempontból a kijózanodás napjait hozta el.

Előbb az Iceage - pár éve szerte a világon a rockzene aktuális megmentőiként ünnepelt - dán farkaskölykeiről derült ki (a Dürer kert nagyszínpadán), hogy legföljebb centikre képesek eltávolodni olykor a B kategóriától, múlt csütörtökön pedig New York zajbárói mutatták magukat az elvártnál jóval kevésbé veszedelmesnek.

A brooklyni trióról nehéz volna olyan leírást találni, amelyben nem említik meg, hogy a zenekar vezére, Oliver Ackermann első osztályú pedálokat is gyárt, amelyeket rajta kívül a Nine Inch Nails vagy a My Bloody Valentine tagjai is nagy kedvvel használnak. Ha a zenekar pesti, nagyjából telt házas klubkoncertjét termékbemutatónak tekintjük, akkor voltaképp elégedettek lehetünk, hiszen volt néhány nagyon szép pillanat, amikor úgy szólt Ackermann gitárja, mintha valaki egy mozgó metró tetején fűrészelt volna bele lelkesen a fémbe, hogy emiatt azonnal idegesen fékezni kezdjék a szerelvényt. Ezek ugyanakkor csak egy elementárisabb előadás ígéretét magukban hordozó villanások voltak - a produkció egésze inkább az agresszív előadásmódról és a zenekar három lemezéről elővezetett, hagyományosabb keretek közé szorított számokról szólt. Előbbibe nem lehetett belekötni (a basszusgitáros a jeges szívű hóhérok szakszerűségével vezette közönségébe a goromba hangokat), a valahová az amerikai, egyenes és célratörő noise és a Jesus And Mary Chain esőfelhős kábulata közé belőtt dalok azonban egymás tökéletesen átlagos ikreinek mutatták magukat élőben. 45 perces zúzásnak azért rendben volt, de az utcára kilépve keserű mosollyal idézhettük fel magunkban a kezdést megelőző pillanatok csodaváró hangulatát.

Gozsdu Manó klub, október 10.

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

Eli Sarabi kiszabadult izraeli túsz: Az antiszemitizmus most még erősebb, mint az elmúlt évtizedek alatt bármikor

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.