Lemez

Fish!: Konzervzene

  • Vincze Ádám
  • 2013. november 17.

Zene

Az 1999-ben alakult, szóval már igazi veteránnak számító Fish! - belegondolni is ijesztő, hogy jövőre a tizenötödik évfordulót ünnepelhetik - talán a legokosabban építkező zenekar azok közül, akik a kétezres évek elejétől fogva rendszeresen megfordultak az olyan, ma már nem létező budapesti klubokban, mint a Süss Fel Nap!, a Pesti Est Café vagy a Kultiplex.

A Fish!-nek meglenne az esélye a komolyabb hazai áttörésre is, és a Senior Hal művésznéven dj-ző Kovács Krisztián énekes karakteres figuráját is könnyen el lehet képzelni a marginális szubkultúrák felől jött félcelebek között, de a zenekar szándékosan nem él a kínálkozó a lehetőségekkel. Ehelyett becsületes konoksággal végigtúrják évről évre ugyanazokat a fesztiválokat, és most már menetrendszerűen, kétévente érkezik egy-egy nagylemez, amit pár nap erejéig ezúttal is ingyenesen letölthetett bárki.

Egy ilyen zenekartól nem azt várja az ember, hogy állandó kísérletezéssel rombolja le és építse újjá a róla alkotott képet, úgyhogy nem meglepő, hogy a Konzervzene gyakorlatilag a 2011-es Sav egyenes folytatása - de ez így is van jól. Az egyetlen gyenge pont az erőtlen rapverzékkel büntető Több a többnél, egyébként viszont maradt a slágeres, gitározós, refréncentrikus rockzene kellően vitriolos szövegekkel, ami pont annyira változatos - a paletta a Kelj fel! egy perc alatti punkoskodásától a Minden jó lesz szarkasztikus lassulásáig ér -, hogy ne unjuk meg rögtön elsőre, a lemez hosszát pedig ismét sikerült az ebben a műfajban optimális harminc perc körül tartani.

Szerzői kiadás, 2013

alá

Figyelmébe ajánljuk

Népi hentelés

Idővel majd kiderül, hogy valóban létezett-e olyan piaci rés a magyar podcastszcénában, amelyet A bűnös gyülekezet tudott betölteni, vagy ez is olyasmi, ami csak elsőre tűnt jó ötletnek.

A hiány

László Károly, a háborút követően Svájcban letelepedett műgyűjtő, amikor arról kérdezték, miért nem látogat vissza Auschwitzba, azt válaszolta, hogy azért, mert nem szereti a nosztalgiautakat.

Fagin elsápad

Pong Dzsun Ho társadalmi szatírái, Guillermo del Toro árvái, vagy épp Taika Waititi szeretnivalón furcsa szerzetei – mindegy, merre járunk, a kortárs filmben lépten-nyomon Charles Dickens hatásába ütközünk.