Koncert

A spanyol kapcsolat

Morrissey Budapesten

Zene

Ezúttal nem esik meg az a csúfság, ami kilenc évvel ezelőtt, Morrissey első magyarországi koncertjén, amikor is igencsak szellős nézőtér elé kellett kiállnia az elmúlt bő három évtized egyik legnagyobb hatású croonerének.

Késés, mondjuk, van bőven; közben a kivetítőn mindenféle különös bejátszások láthatók, sokan viszont a telefonjukat babrálják, mert az eseménnyel egy időben zajlik az Ukrajna–Spanyolország-meccs, ami szokás szerint létfontosságú jelentőséggel bír a magyar labdarúgás jövőjére. A zenekar aztán végre kifárad a színpadra, ahol a spanyol vonal szintén jelen van, és nemcsak azért, mert a Mozfather sokszor „gracias” felkiáltással mond köszönetet, hanem Gustavo Manzur multiinstrumentalistának köszönhetően is, aki egy ponton flamencogitáron szólózik. Egyértelműen ő a kísérőbanda kakukktojása, ugyanis az intenzíven rockoló társai közül még azzal is kilóg, hogy legnagyobb rettenetünkre egyszer-kétszer tangóharmonikát ragad, de aztán levág egy olyan zongoraszólót, amelynek hallatán talán még Kocsis Zoltán is elismerően csettintene, ha itt lenne.

Zeneileg szerencsére a Morrissey régi társának tekinthető, true rockabilly arc Boz Boorer, valamint a korábban egy rövid ideig még a Red Hot Chili Peppersben is gitározó Jesse Tobias dominál. Már ha egyáltalán dominálhat bárki Morrissey mellett, aki a betegsége ellenére jó formát mutat, precízen énekel, csak a műsort állította össze kicsit furán. A Suede­head kiváló kezdés, aztán egy időre elfelejthetjük a klasszikusokat – már a tizedik dalhoz érünk, mire elhangzik egy újabb sláger (az Everyday Is Like Sunday). Moz hét dalt is eljátszik a tavalyi World Peace Is None Of Your Businessről, és természetesen elsősorban a szólókarrierjét erőlteti, a kivetítőn pedig időnként felzaklató képsorokat láthatunk rendőrségi brutalitásról. A vetítés aztán az emblematikus Smiths-dal, a Meat Is Murder alatt kap rendkívül fontos szerepet. Annyira sokkoló képsorok kísérik a zenét (természetesen állatkínzások, vágóhídi felvételek), hogy a közönség nagy része inkább a telefonjához fordul, és megtudja, hogy lassacskán tiszteletbeli állampolgárságot lehetne adni az Ukrajnában parádézó David de Gea kapusnak.

A slágerek a vége fele sem akarnak jönni, nincs Irish Blood English Heart, csak The Last Of The Gang To Die, és hiába várjuk az olyan Smiths-klasszikusokat is, mint a Panic vagy a How Soon Is Now. Azért a végére kapunk két régi alapvetést: az egyik a What She Said, a másik pedig a feltartott középső ujjat mutató királynővel illusztrált The Queen Is Dead, melynek előadása közben egy rajongó áttör a kordonon, és pont mielőtt lecibálják a biztonsá­giak, nagy puszit nyom Moz arcára. Aztán menetrendszerűen lekerül az ing a főhősről (darabjain az első sorokban állók osztoznak), majd mindenki elégedetten távozik. Ha most láttuk utoljára Morrissey-t, akkor ennél jobb búcsút tényleg csak akkor lehetett volna elképzelni, ha egy kicsit több slágert hallunk – a spanyolok meg hiába nyertek, az Eb-re még mindig nem jutottunk ki.

 

Millenáris, október 12.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.