Sting ugyanis az 1990-es évek közepétől elveszítette a realitásérzékét, aktuális produkcióival (amelyek között reneszánsz daloskönyvet éppúgy találni, mint musicalt és szimfonikus zenekarral megtámasztott válogatásalbumot) inkább zavarba hozta, mint lelkesítette rajongóit, akik továbbra is az ún. minőségi rock félistenére lettek volna kíváncsiak. Nos, a 57th & 9th az elmúlt húsz év távlatából messze a legjobban szerethető lemez még úgy is, hogy egyetlen emlékezetes dal nincs rajta.
A 57th & 9th című turné első állomása február elsején volt Vancouverben, Sting azóta szünet nélkül járta a világot (a turné október 17-én ért véget Kolozsváron) kis létszámú és költségvetésű csapatával. Voltaképp egy rockegyüttessel, amelyben ráadásul két közvetlen családtag is szerepet kapott: Sting 41 éves fia, Joe Sumner vokalistaként, az ezer éve gitáros-harcostárs Dominic Miller Rufus nevű fia pedig szintén gitárosként. A banda Josh Freese dobossal és Percy Cardona harmonikás, háttérénekessel kiegészülve érkezett Budapestre szó szerint száz határon át, és amikor ez az egyenfekete-pólós társaság a húrok közé csapott, egyértelmű volt, hogy itt nem a látvány játssza majd a főszerepet; Sting ugyanúgy fekete pólóban tolta, és semmivel nem kapott több reflektorfényt, mint amennyi egy ilyen banda énekes-basszusgitárosának kijár.
Az első három szám közül kettő régi Police-dal volt (Synchronicity II, Spirits in the Material World), de valahogy nem akart beindulni a dolog. Hiába kezdtek olyan elánnal, mint egy garázsbanda a területi tehetségkutató döntőjében, látszott, hogy a nyolc hónapja tartó nonstop világ körüli turné kellőképp lefárasztotta őket. A közönség zavara a negyedik számnál szállt el, ami persze mi más lehetett volna, mint az Englishman in New York, ami még így, „rockos változatban”, szaxofonszóló nélkül is elegendő volt a lakossági ellenállás megtöréséhez. Innentől kezdve szinte tét nélkülivé vált az egész; a fáradtság ugyan ki-kiütközött, de a zenészek semmit nem rontottak el, és az immár 66 éves Sting sem próbált néhány nehezebb énekdallamot elcsalni. A 57th & 9th című albumról természetesen csak néhány szám került elő, a műsor javát a legismertebb Police-dalok, illetve a könyökünkön kijövő Sting-világslágerek tették ki; jellemző, hogy a közönség leginkább akkor jött zavarba, amikor Joe Sumner David Bowie emlékére elénekelte az Ashes to Ashest. Pedig Bowie száma legalább akkora sláger volt 1980-ban, mint a Roxanne, de azt valamiért nem játszotta a Komjáthy.
Papp László Budapest Sportaréna, október 13.
