KOMOLYZENEI MELLÉKLET - Lemez

Le a fejjel!

Tudor Queens – Diana Damrau

Zene

„Uneasy lies the head that wears a crown”, azaz „koronás fő nem lel nyugalomra” – sóhajt fel a gondoktól álmatlan IV. Henrik Shakespeare azonos című királydrámájában, s hasonló panasz azon fejedelmi hölgyek száját is méltán elhagyhatná, akik Donizetti Tudor-operáit uralják.

Boleyn Annát és Stuart Máriát lefejezik, Erzsébet királyné pedig kivégezteti hűtlen, de váltig szeretett kegyencét, Essex grófját, s mindhárom operai hősnő nagyszabású végfináléban adhat számot érzelmeinek hullámzásáról, nem mellesleg megformálójuk énekesnői virtuozitásáról. Ez a három primadonnai jutalomjáték alkotja a világsztár német szoprán, Diana Damrau új árialemezének anyagát, melyet hallgatva elégedettséget és némi kis csalódottságot egyaránt érezhetünk.

A Donizetti-operák záró nagyjeleneteinek könnyen felismerhető formulaszerűségét ma már hajlamosak vagyunk másként megítélni, mint akár csak pár évtizeddel ezelőtt. Maria Callas után még kellett néhány díva, és kellett a bel canto egészének rehabilitálása is ahhoz, hogy végre ne a rutinizált zeneszerzői önismétlést és a többé-kevésbé öncélú vokális tűzijátékot véljük felismerni ezekben a szopránt felmagasztaló finálékban, hanem a maga zárt esztétikai szabály- és viszonyrendszerében a nő, illetve a női kiteljesedés drámáját. A hosszan elnyújtott pillanatfelvételt, amely ugyan rendre tragikus magaslaton, de kétségkívül magaslaton mutatja a női létezést, annak totalitását.

Damrau mindebből elsősorban a kifogástalan és stílusos szólamformálást hozza alapértelmezetten: a hang tiszteletreméltóan állja a kihívást, a szólista – Antonio Pappano karmester hathatós közreműködésével – rendben kirajzolja az íveket és gondosan felépíti a tetőpontokat. Az éneklés kulturált és hibátlan, csak éppen kissé általános jellegű, ritkán üt át rajta személyes közlés bélyege. Igaz, a bel canto dívák körében elő-előfordul az ilyesmi, hiszen például a csodálatos Mariella Devia énekszavából is rendszerint hiányzott a személyiség hozzáadott értéke. Csakhogy ő és néhány rokonalkatú fachkolleginája ezt a deficitet fölényes virtuozitással tette már-már észrevehetetlenné, ami Damrau előadásából azért többnyire hiányzik.

A Maria Stuarda preghierája mindazonáltal így is szívfájdítóan hatásos, sőt gyönyörű szám, a Roberto Devereux záróképe pedig teljes egészében szépen megoldott, árnyalatokban gazdag produkciónak bizonyul. Damrau vokális figurateremtése itt végre az indulatokat és a parancsoló erélyt is játékba hozhatja, s ennek köszönhetően Erzsébet királynője teljes valójában kilép a gusztusosan csomagolt és reprezentatív bel canto-kisantológia közegéből – át a zenés színpadi dráma szenvedélyektől vezérelt világába. A képességeivel mindvégig jól gazdálkodó, rokonszenvesen okos szoprán a CD-borító és a booklet fotóján is a kezében tart egy uralkodói fejdíszt; a lemez záró egységét alkotó Roberto Devereux-fináléval viszont felteszi a koronát – a produkciójára.

Erato CD, 2020

Neked ajánljuk