Zenekarával, az Exodusszal feltalálta a thrash metalt, hogy a műfaj szupersztárjainak adjanak gitárosokat: a Metallicának Kirk Hammettet, a Slayernek Gary Holtot. A műfaj egyik legnagyobb torkával a budapesti koncertjük előtt beszélgettünk.

Magyar Narancs: Köpködős smirglihangoddal te vagy a thrash metal talán legegyedibb énekese. Mivel trenírozod a hangszálaidat?

Steve „Zetro” Souza: Nem kellett whiskyt innom, sem szivaroznom, alapból ilyen mély és ráspolyos volt a hangom. Igazság szerint nem csináltam mást, csak Bon Scottot utánoztam. Úgy éneklek, mintha az AC/DC thrash metalt játszana.

MN: Amikor bekerültél az Exodusba, már ismert voltál a San Franciscó-i thrash-színtéren, a rajongók eleinte mégsem fogadtak tárt karokkal.

SS: Volt némi hírnevem, mert én alapítottam a Legacyt, a Testament elődjét, ami a Metallicával meg az Exodusszal nagyjából egy időben kezdett thrasht játszani, de Paul Baloffnak, az Exodus eredeti énekesének még nagyobb volt. Paul teljesen megőrült a színpadon, mindig azt kiabálta, hogy „Ölj, ölj, ölj!”, és ha kiszúrt valakit, aki úgy lőtte be a séróját, mintha a Mötley Crüe-ben játszana, odaszólt, hogy dobják ki a srácot a teremből. Az volt a mondása, hogy ha pózer áll melletted, üsd le nyugodtan. A rajongók imádták, Baloff testesítette meg a thrash metal zabolátlanságát és azt a vágyunkat, hogy keményebbek és őrültebbek legyünk minden más zenekarnál. Énekest cserélni egyébként is necces, mert megváltoztatja az együttes hangzását, nálunk viszont még nehezebb volt. De aztán elfogadtak a rajongók; nem voltak ilyen jellegű húzásaim a színpadon, de az énekstílusom és a színpadi jelenlétem hasonló volt, mint Baloffé.

MN: A Metallica mellett az Exodus a thrash metal egyik pionírja, mégsem lettetek olyan híresek, mint Hetfieldék, akik tőletek csábították el gitárosnak Kirk Hammettet. Mi lehet ennek az oka?

SS: Az időzítés nagyon fontos a zeneiparban, a Baloff-fal felvett első lemez, a Bonded by Blood pedig 1985-ben egyéves csúszással jelent meg. Addigra a Metallica és a Slayer is beelőzött minket. Másrészt kölykök voltunk, amikor szerződést kellett kötni, nem hoztunk okos döntéseket. Azt mondják, hogy addig nem is igazi egy zenekar, amíg nem verték át. Hát, mi hamar azok lettünk.

MN: Nem gondoltatok arra, hogy megírjátok a magatok Fe­ke­te Albumát, amivel a mainstream felé nyittok?

SS: Nem. Az Exodus zenéje akkor jó, ha minél brutálisabb. A Force of Habiton próbáltunk dallamosodni, de ez csak túlélési stratégia volt a részünkről. Akkoriban jött a grunge-hullám, és az elmosta a metalt. Pár évig egy nagy kiadónál, a Capitol Recordsnál voltunk, ott jelent meg az Impact Is Imminent (1990) és a Force of Habit (1992), de nem mentünk sokra velük. Ma már remek metálra szakosodott kiadók vannak, például a Nuclear Blast, de a Capitolnál nem tudták, hogyan adják el a kemény zenét. Meg hát az a lemez nem is lett annyira jó. A Force of Habit az egyetlen albumunk, amin utálok néhány számot, mert túl kommerszek.

MN: Van benned keserűség amiatt, hogy az Exodus nem tagja a thrash legnépszerűbb zenekarait tömörítő Big 4 turnéknak?

SS: Nincs olyan, hogy Big 4, mert a Metallica nagyobb mindenkinél. Hogyan lehet egy kalap alá venni őket a Slayerrel, a Mega­deth-szel vagy az Anthraxszel? Minden tiszteletem ezeké a zenekaroké, de a koncepciót a Metallica adja el. Ha csak a zenét nézzük, nyugodtan összeállít­hat­nánk egy másik négyest is a Testa­mentből, az Overkillből, a Death Angelből és az Exodusból. Lehet, hogy nem töltene meg arénákat, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy lassan 40 év után még létezünk, és az emberek kíváncsiak ránk.

MN: A legutóbbi lemezetek, a Blood In, Blood Out négy éve jelent meg, mert Jeff Hanneman halála óta a gitárosotok és fő dalszerzőtök, Gary Holt a Slayerrel turnézik.

SS: Amint Gary befejezte a Slayer búcsúturnéját, nekigyűrjük magunkat az új lemeznek. Muszáj lesz, mert zenészek vagyunk, és az a munkánk, hogy zenét írjunk, függetlenül attól, hogy mennyit adunk el belőle. Ha nem lenne új lemez, megunnánk a koncertműsort, különben is úgy gondolom, hogy még mindig erős albumokat adunk ki. De nézd meg a Judas Priestet, 50 év után olyan zseniális lemezzel jöttek ki, mint a Firepower. Amíg ennyi szusz van a korosabb metálzenekarokban, alkosson mindenki tovább.

MN: Az Exodust a hangod mellett a Holt–Hunolt-gitárduóval szokták azonosítani. Rick Hunolt visszavonult, Holt az elmúlt években nem nagyon játszott veletek. Ezek szerint senki sem pótolhatatlan?

SS: Nézd, a zenekarnak mennie kell tovább. Gary gitárattakja utánozhatatlan, de Kragen (Lum, a Heathen gitárosa – S. T.) hasonló felfogásban játszik, úgyhogy a külső fül szerintem nem hallja a különbséget. Gary az egyetlen, aki minden Exodus-lemezen játszott, és ő írja a dalok nagy részét, de az összképhez mindenki hozzárakja a magáét. Koncertezhetünk tehát Gary vagy épp Hunolt nélkül, de csak egy határig. Ha túl sokan kiesnének a képből, az már nem lenne ugyanaz. Engem például megveszekedett AC/DC-rajongóként sem izgat, hogy mit csinál Angus Young Axl Rose-zal, mert Brian Johnson, Malcolm Young és Phil Rudd nélkül az már nem az AC/DC.

MN: A Slayer az utolsó nagyszabású turnéján van, Kerry King 54, Tom Araya 57 éves, de ti is ebbe a korosztályba tartoztok. Elgondolkodtatok, hogy meddig lehet még színpadra állni ezzel az agresszív zenével?

SS: Amíg az egészségünk engedi. Mi még nem gondolkodunk a visszavonuláson.

MN: De egyszer már otthagytad a zeneipart.

SS: Valóban, amikor Gary ’94-ben feloszlatta a zenekart, elmentem ácsnak. Pár hétig próbáltam egy másik zenekarral, az Exhorderrel (szintén kultikus amerikai thrash zenekar – S. T.), de el kellett tartanom a családom, köztük két kisgyereket, úgyhogy muszáj volt dolgoznom, és ácsként jól megfizettek. Jó a kézügyességem, mégsem szerettem azt a munkát, pláne, amikor újraindult a zenekar. A kemény fizikai meló mellett turnéztam, és soha nem tudtam rendesen kipihenni magam. Ezért is mondom, hogy amíg száz százalékot tudunk nyújtani a színpadon, addig lesz Exodus.