Szurmainé Silkó Mária: Ajándékomat megbecsüld! Töredékek Szabó Magda életművéhez
Furcsa életmű, amely csak ötévenként jut az irodalomkritikusok és -történészek eszébe, és a nemrégiben elhunyt Szabó Magda életműve épp ilyen. A róla készült könyvek, kötet-összeállítások és tematikus lapszámok kiadási ideje ugyanis - hogy, hogy nem - mindig pontosan egybeesik a szerző egy-egy nevezetesebb, kerek évfordulós születésnapjával: hol a hatvanadikkal (ilyen volt Kónya Judit 1977-es monográfiája), hol a hetvenötödikkel (az Alföld 1992-es Szabó Magda-száma), a nyolcvanadikkal (az Aczél Judit szerkesztette beszélgetéskötet és a Kovács Sándor Iván szerkesztette "köszöntőkönyv", de az Irodalomtörténet tematikus száma is ide sorolható) vagy épp a nyolcvanötödikkel (mint amilyen a szintén Aczél Judit szerkesztette hiánypótló tanulmánykötet, a Salve, scriptor! volt). Persze, hogy az érdeklődés épp ötévenként éled újjá, nyilván nem szigorú értelemben vett "szakmai", azaz a művekkel kapcsolatos (irodalomtörténeti vagy -elméleti) okok magyarázzák, hanem sokkal inkább a szerző személyéhez kapcsolódók: a pályatársak felől érkező tiszteletadáson kívül ugyanúgy motiválhatja ezeket a köteteket a törekvés, hogy a nagyközönségnek a szerző személyére irányuló kíváncsiságát kielégítsék, de akár a félelem is, nehogy az egyre idősödő szerző úgy haljon meg, hogy az életművét még nem ismerték el kellőképp. (Ahogy ez végül Szabó Magdával bizonyos értelemben meg is esett: hiába népszerű és a legtöbbet fordított kortárs magyar szerző, ha egyetemeken nem tanítják, irodalomtörténeti helyét nem nagyon jelölték ki, és az új akadémiai irodalomtörténetből is hiányzik.) Éppen ezért nem árt, ha leszögezzük: még ha a fentebb felsorolt műveket nem is mind "szakmai" szempontok hívták életre, mégis mindegyikük színvonalas, jellemző módon vagy a nagyközönség, vagy az irodalmárok (néha mindkettő) számára haszonnal forgatható munka.
Sajnos nem mondható el ugyanez Szurmainé Silkó Mária könyvéről, amely eredetileg az idei, a kilencvenedik születésnap apropóján jelent meg, és amely célként az Előszóban Szabó Magda "szellemi hagyatékának" a kiegészítését, gazdagítását jelöli meg. A problémák talán nem is annyira tartalmi jellegűek - bár felmerülhet az olvasóban a kérdés, hogy a tanítással töltött éveknek, a Debrecenben bemutatott színdaraboknak, Szabó Magda egyházi és közéleti szerepvállalásának, Szobotkának, Agancsosnak és Tasi Gézának többé-kevésbé logikusan odaszentelt fejezetek közé miért keveredik egy teljes fejezet csakis Szabó Magda kutyáiról-cicáiról, és hogy szerencsés-e mindezekkel együtt szerepeltetni a Szabó Magdáról tavaly elnevezett könyvtárat vagy az Abigél elnevezésű iskolát, de talán ez az, amin még a legkevésbé érdemes fennakadni. A problémák sokkal inkább a tálalás, az olvasóközönséggel való kommunikáció szintjén jelentkeznek. A könyvből fájón hiányzik egy szerkesztő, aki, ha kell, nemcsak megszűri a lelkes laikus által közreadni kívánt töméntelen anyagot, hanem segít is az elrendezésében, a megfogalmazásában, sőt akár a könyv címadásában, és - ha nincs korrektor - a helyesírásban is. Szurmainé Silkó Mária a jelek szerint nem kapott ilyen segítséget - holott nagyon is szüksége lett volna rá. Vegyük például pusztán csak az Előszó első két mondatát, hogy lássuk, milyen suta megfogalmazások jellemzik ezt a művet: "A könyv kiadója, akivel korábbi feladataim során munkakapcsolatom volt, több területen is sikeresen együttműködtünk, de kapcsolatunk a munkából adódó vitáktól sem volt mentes - egy személyes újabb debreceni kudarcom után - megkérdezte, ha te ilyen régen és ilyen jó barátságban vagy Szabó Magdával, miért nem írsz róla könyvet? Egyik diplomám szerint igaz magyar nyelv- és irodalom [sic] szakos középiskolai tanár vagyok, de ebből azért még messze nem következik az igen válasz." Hasonlóan szerencsétlen a címválasztás: az "Ajándékomat megbecsüld!" felszólítás eredetileg Szabó Magda Stock im Eisen című (a Szurmainé-kötet hátlapján amúgy elírással közölt) verséből származik, ahol az eredeti kontextusban még Szabó Magda az "ajándékozó" (sőt, bizonyos értelemben az ajándék is), a Szurmainé könyve viszont mintha saját magát tüntetné fel ajándékként, Szurmainét ajándékozónak és Szabó Magdát az ajándék (és a felszólítás) címzettjének ("a könyvet személyes születésnapi ajándéknak szánom, virágcsokor helyett" - olvasható szintén az Előszóban), ami, hm, hogy is mondjam, számomra kissé arrogánsnak tűnt. A kötet amúgy is tele van olyan részekkel, ahol csak nagy nehezen azonosítható, ki beszél, és ki az, akihez szól: az olvasónak szinte minden fejezet elején újra és újra meg kell fejtenie, épp ki az "én" és a "te": Szabó Magda? Szurmainé? Netalántán az olvasó maga? Az egy dolog, hogy Szurmainé a párbeszédek során sem tipográfiailag, sem monogramokkal nem segíti az olvasót a beszélő azonosításában (most Szabó Magda beszél vagy Szurmainé?), de gyakran váltogatja a címzetteket is: hol Szabó Magdát, hol az olvasókat szólítja meg, de a 90. oldalon például az Abigél Többcélú Intézményhez intézi jókívánságait. És ha már az Abigélnél tartunk: jó példa ez arra is, hogy milyen nagyon problémás a könyvben az információadagolás. Hogy hol is van az Abigél nevű intézmény (amelyet lapokon keresztül ismertet Szurmainé, kitérve működésére, céljaira, névválasztására stb.), az nem derül ki a könyvből. Szurmainé hol alapinformációkat is elmagyaráz (lásd például a Dóczy Gimnázium Szabó Magda életében betöltött szerepe, vagy a "Matula" jelentése), hol pedig minden kapaszkodó nélkül hagyja az olvasót. Így például a 242-243. oldalakat igencsak enigmatikus fotók díszítik: két képen elvileg "Zsuzsi" látható, "akinek az első cipőjét Magda vette", de az már nem derül ki, ki is Zsuzsi (csak nem Szurmainé lánya?), és miért fontos a cipővásárlás, ahogy az sem, hogy kiket fed "A debreceni család" aláírású kép. (Egyedül a kép alá tördelt beszélgetéstöredékből - melyben Szabó Magda és Szurmainé kölcsönösen biztosítják egymást arról, hogy csak a másiknál érzik otthon magukat - gyanakodhatunk arra, hogy esetleg épp Szurmaiékat látjukÉ) Szintén rejtélyes a 174. oldal fotója, mely a fiatal Szabó Magdát ábrázolja három barátnőjével, de ez nem derül ki a kontextusból: a képaláírás szerint "Agancsost, Elvirát, Cigut, Csikszát" láthatjuk, de hogy ezek kik, és közülük melyik lenne az írónő, azt nem kommentálja Szurmainé. (Kónya Judit könyvében amúgy, ahol szerepel ugyanez a kép, Szabó Magda választott neve "Elissza", és nem "Elvira" volt.)
A megértést nehezítő hibákat, a hiányos és pontatlan információadagolás eseteit még hosszasan lehetne sorolni. Nagy kár pedig ezért a könyvért, hiszen egy talpraesett szerkesztő sokat segíthetett volna Szurmainénak, aki (mint írja) 25 éven keresztül gyűjtögette anyagát, és aki ebben a könyvben tényleg közreadott néhány érdekes dokumentumot, mint amilyen például a Balogh Istvánnal készített interjú. "Tudom, hogy a 'mű' nem mindenben tökéletes - írja Szurmainé az utolsó oldalon -, de a szándék, amivel íródott, talán valamit korrigál rajta." Nos, valamit korrigál. De távolról sem tökéletes. Holott Szabó Magda többet érdemelne. Reméljük, hogy a születésének kilencvenötödik vagy századik évfordulójára készülő könyv majd ilyen lesz.
Tóth Könyvkereskedés és Kiadó Kft., Debrecen, 2007, 2998 Ft
