„Mintegy hat esztendeje támadt az a gondolatom, hogy szimfonikus költeményben ábrázolom egy személy halálát, aki a legmagasabb eszményeket tűzte ki céljául, következésképpen valószínűleg művész volt. A beteg férfi ágyban fekszik, alszik, nehezen, szabálytalanul lélegzik; kellemes álmok mosolyt varázsolnak arcára, szenvedése ellenére; álma megkönnyebbül; felébred. Megint szörnyű fájdalmak gyötrik; tagjai lázban reszketnek – ahogy a roham végéhez közeledik és visszatér a fájdalom, megjelenik előtte élete útjának gyümölcse, az eszme, az Eszmény, amelyet megvalósítani igyekezett, hogy művészetét kifejezze, amelyet azonban nem volt képes tökéletesíteni, mert emberi lény nem tökéletesíthette. Közeledik halálának órája, a lélek elhagyja a testet, hogy az örök mindenségben a legdicsőbb alakban találjon tökéletességre, amelyet itt a földön nem érhetett el.” Eredetileg ezt a szöveges programot írta Halál és megdicsőülés című szimfonikus költeménye elé Richard Strauss, ám utóbb meggondolta magát, s lemondott az ily bombasztikusan részletező magyarázatról. De ha e szövegben elbizonytalanodott is, a mű igazát holta napjáig vallotta – méghozzá a szó szoros értelmében. Aggastyáni haldoklása közepette, jellemzően józan delíriumában ugyanis így szólt a menyéhez: „Furcsa, de a haldoklás pontosan olyan, ahogyan hatvan éve megkomponáltam a Halál és megdicsőülésben.”
A szerzői önbecsülésre még ily szélsőséges pillanatban is alapos okot adó kompozíció a Nemzeti Filharmonikusok jövő csütörtöki koncertjének zárószáma lesz (Zeneakadémia, december 13., fél nyolc). Hamar Zsolték programját azonban nem csupán ez teszi kihagyhatatlanná, hanem az is, hogy vendégművészük a Budapesten eddig talán még soha nem éneklő Karita Mattila (képünkön) lesz: egy Beethoven-koncertáriával, no meg Izolda szerelmi halálával.
E hangverseny felezőpontján Schumann Nyitány, scherzo és finálé című szerzeménye is elhangzik. Az élettől oly vigasztalan fináléval búcsúzó komponista egy másik műve viszont a Budapesti Fesztiválzenekar hétvégi koncertjein fog a középpontba kerülni: 2. szimfóniáját Gérard Korsten vezényli majd, egy jeles filmzene, valamint egy elfeledett Schumann-tanítvány operanyitányának nyomában (Nemzeti Hangversenyterem, december 8., háromnegyed nyolc; december 9., fél négy).
S innentől jöhetnek gyors ütemben a viruló életre, vagyis koncertéletre valló további programok, melyek sorában elsőként a közönségkedvenc visszajáró, Piotr Anderszewski zongoraestjét említjük, egyebek közt a Diabelli-variációk ígéretével (Nemzeti Hangversenyterem, december 11., fél nyolc). Másnapra is jutnak variációk és másnapra is jut a lengyelségből, hiszen az Óbudai Danubia Zenekar esedékes rejtvényfeladó műsorán mindenféle változatok sorjáznak majd, legvégül Lutosławski Variációk egy Paganini-témára című alkotásának megszólaltatásával (Zeneakadémia, december 12., fél nyolc). Káli Gáboréknál a nevezetes La folia-téma is előkerül majd, ezúttal a tubásként is ismerős, kortárs Szentpáli Roland megfogalmazásában. A Fesztiválzenekar barokk együttesének föllépésén viszont ugyane motívum Geminiani révén fog eljutni elénk, méghozzá egy oly változatos programon, melyen Torelli „karácsonyi” concerto grossójával már a közelgő ünnepekre is kitekintenek Midori Seilerék (Zeneakadémia, december 14., háromnegyed nyolc).
