Lemez

Amy Winehouse: Lioness: Hidden Treasures

  • Szabó Sz. Csaba
  • 2011. december 23.

Zene

Iparági babonák szerint a harmadik lemez hagyományosan az ún. vízválasztó, rendszerint ugyanis ezen a ponton dől el, hogy a szépreményű fiatal tehetséggel érdemes-e számolni hosszú távon. Amy Winehouse egy bizalomgerjesztő debütálás (ez volt a Frank 2003-ban) után három évvel jelentkezett a folytatással, a Back To Black címre keresztelt album pedig hamar igazi modern klasszikussá nőtte ki magát. A rekordeladásokat produkáló lemez a brit mainstream popzenét is alaposan felpezsdítette. Az elmúlt öt évben a tömegek hasztalan várták a harmadik Winehouse-lemezt, helyette viszont követhették a mindinkább egy részeg matróz különösen rosszul sikerült tetoválására emlékeztető énekesnő teljes szétesését, amit jól dokumentált a bulvármédia: pokoli házasságát, az új melleit, meg azt, hogy éppen melyik koncertjét kellett lemondania ún. egészségügyi okokból.


Idén nyáron Winehouse alkoholmérgezésben elhunyt, így aztán ezen az új albumon bizonyosan nem fog eldőlni semmi: egyrészt alig van itt új szám, másrészt meg nem is igazi album ez, hanem inkább csak egy toldozott-foldozott, szomorú emlékeztető arról, hogy Winehouse elsősorban azért egy egészen kivételes énekesnő volt, és nem valami lesifotókon vicsorgó szörnyeteg. Az elmúlt kilenc év itt-ott elszórt vagy éppen fiókban maradt dalaiból posztumusz összegereblyézett válogatás legjobb része az eddig kiadatlan két stúdiófelvétel 2008-ból: ezek azt bizonyítják, hogy három éve Winehouse még simán készíthetett volna egy erős visszatérő lemezt. A feldolgozások többnyire jók (a zeneiskolásan túlénekelt Girl From Ipanema talán a mélypont, a Will You Still Love Me Tomorrow viszont nagyszerű), és igazából a lemez nagy részével nincs is különösebb baj, csak éppen puszta érdekességgyűjteménynél nem nyújt többet.

Island/Universal, 2011


Neked ajánljuk

Kártyaszámolás

A film felér egy szerencsejáték-mesterkurzussal, amennyiben nemcsak egy black jack- vagy egy pókerparti lefolyásának logikáját mutatja be és érteti meg már-már tudományos alapossággal, de a nagy tétekben folyó és nagy közönséget vonzó bajnokságok álságos világába is hasonlóan leleplező attitűddel avat be. Viszont a film nem erről szól.

Prága romokban

Lehet szó bármilyen titokban kiszivárgó kódról, nemzetközi összeesküvésről vagy világot fenyegető veszélyről, ha a főhőst nem James Bondnak hívják, a büdzsé aligha érheti el a több száz millió dollárt. 

Halandó érzékiség

A galériák nyári kiállításai sokszor az úgynevezett „könnyed” témákra fókuszálnak – a fő sláger a növényvilág. Az idén három ilyen kiállítással is találkozhattunk, de mind különböző módon közelítette meg a tárgyát.

Bartóki billentés

Ha volna időgépem, biztos visszamennék, hogy halljam Bach orgonajátékát, Beethovent és Lisztet a zongoránál, na meg Bartók Bélát. Utóbbi – ha nem is élőben való – meghallgatásához elég egy egyszerűbb masina is: a nevezetes „barna lemezeken” ugyanis bárki megismerkedhet azzal, hogyan billentett a mester: az 1982-ben megjelent tizenhárom korongon Scarlattitól Beethovenen át Kodályig és persze a saját műveiig végigzongorázza a zenetörténet tetemes részét.

Hajókórház a járványszigetnél

Szőcs Petra csaknem tíz éve megjelent első verseskötetét annak szürreális, groteszk, fantasztikumba hajló stílusa tette emlékezetessé. A Kétvízközben bármi megtörténhetett, különösebbnél különösebb családtagok bukkantak föl, és a beszélő, ha úgy tartotta kedve, kiugrott a harmadik emeletről a szemetes­zsákkal.