A színpadon néhány akvárium a díszlet - szép tárgyak ezek, helyes halacskák úszkálnak bennük (nem mindben!), zöldes fény járja át őket, és jók mindenre: asztalnak, széknek, ágynak. Argan, a képzelt beteg szereti a díszhalakat. Poén is lesz ebből, csak ki kell várni.
Mohácsi János Pécsen rendezte meg a saját "képzelt betegét", miután Mohácsi Istvánnal alaposan átírta a darabot. És ezúttal szerencsés csillagzat alatt dolgoztak: gördülékenyen a végére jutottak, megtalálták azt a közeget, amely részint a mai világunkat találja telibe, részint nem veri agyon Moliére-t. És legfőképpen: olyan nyelven sikerül megszólaltatni a darabot - akárkié legyen is az -, amely a komédiát és a baljós árnyalatot is közvetíteni képes. Vagyis leginkább Moliére szellemében dolgoztak: ahogy ő annak idején, az 1670-es években, ők itt és most alkották meg a képzelt betegség, a parvenüség, az emberi önzés és a divathóbortok keserűen röhejes kórképét. Jelenkori darabjuk így válik egyszersmind hommage-zsá.
Ezenfelül még ötletparádé is: mindjárt az elején felbukkan például a Halál maga, ráadásul Auguste ReNoire névre hallgat, de csöppet sem a festő, noha maga is "elplenerezget" olykor; zenész rohambrigádját, a Kovács Márton vezette és vezényelte kis létszámú zenekart pedig végig hátrahagyja, ők meg húzzák a baljós hangokat rendületlenül. Tévedékeny Halál ez: palmtopját fürkészve zavartan ismeri be, hogy mindjárt az elején tévedésből jött el Arganért, hiszen Moliére neve szerepelt a listán.
Argan megkönnyebbül, de rögtön neki is keseredik: "hamarosan" ő is sorra kerül. Fekete-szürke csíkos háziköntösben, fekete papucsban sertepertél a színen, és próbál családfőként viselkedni fiatal felesége, felnőtt leányai, valamint a cselédlány által működtetett televényszerű, szerteágazó érdekszövevényben. Privát hóbortja, a hipochondria csak arra ürügy, hogy különb-különb sarlatánok újabb és újabb érdekek szerint növeljék a nyomást. Stenczer Béla fürgén csoszogó Arganja emblémája a csapdába esett, gyöngeségét minduntalan túlhabzó határozottsággal leplezni próbáló túlélési reflexnek.
Az idősebbik lány - Mimolette - Cléante-ba szerelmes, de elszántságát nem önmagánál, hanem a talpraesett szolgálónál, Toinette-nél tartja. A kisebbik lány mísz, életunt és kelletlen bakfis, mindaddig (majdnem a végéig), amíg a nővérének "kiutalt" ifjabbik sarlatánt ágyba nem dönti. A fiatal feleséget viszont nem az ágy gyönyörei, hanem az egyelőre alá nem írt végrendelettől remélt anyagi lehetőségek fűtik.
Az előadásban minden leplezetlen, mondhatni, pofátlan. A feleség önzésétől a lányok nyafogásán át a "tudatos egyénnek" nevezett természetgyógyász doktor fontoskodásáig, a Halál csetlés-botlásáig minden kinyilvánított érzelem pőre, minden érdek pucér (illetve puncér, hogy idézzek egyet). A szerelmes ifjú "lágy őszi tájból és sok kedves nőből" állítja össze szerelmesét, "ki vagy te?" kérdésre "maga van ki" felel. A kávé azért sós, mert a cselédlány éppen a pulykát sózta, amikor a macska beleesett a kávéba, és a sós kezével volt kénytelen kihalászni belőle. Valójában persze azért sós, mert a szerelme, Argan öccse megint egyszer elárulta őt - pedig ebben a házban hagyomány a cselédlányból úrnővé (és úrinővé) avanzsálás: Argan felesége is onnan kapaszkodott föl.
A böllérdoktor puszta kézzel "operál": húzza ki a hosszú véres madzagot Argan hasából, a la távol-keleti csodadoktorok. A "rendes" orvos hobbiböllér, akit egyszer csak legyőzött a "forradalmi dolgokat" röfögő disznó.
A szinte pillanatnyi szünet nélkül bugyborgó infernális kötőanyag tetején ott úszik a Mohácsi testvérek mai opusa: a sivár és felszínes kompánia olcsóságokkal, csalásokkal, hazugságokkal teli világa. Sem időnk, sem okunk megsajnálni a becsapottakat, hisz maguk is becsapnak; a csalókat csalják, a látszatszerelmet látszattal viszonozzák. Két alak üt el a homogén csoporttól: a szegény hülye, ám jóravaló Argan és a világ normális menetéhez makacsul ragaszkodó Toinette, a cselédlány. Előbbi csapódik a körülötte tajtékzó akaratok hullámai közt, utóbbi igyekszik szilárdan állni a lábán.
A színészeknek sikerült ráérezni a Mohácsi-stíl intonációs tartományára: figuráikat rendre fegyelmezetten és hatásosan ebben a színe-visszája kettősségben fogalmazzák. A legjobb alakítás Herczeg Adrienné Toinette szerepében; igaz, neki van leginkább módja széles skálán markáns alakot mozgatni. Lipics Zsolt, Urbán Tibor, Darabont Mikold, Zayzon Zsolt és a többiek kortársi, ezért nagyon is ismerős karaktereket hoznak, hatásosan. Kovács Márton és a másik két muzsikus jelenléte játékmesteri.
Aztán a végén persze visszajön a Halál, vagyis ReNoire. Tévedget még egy keveset - alkalmat adva ezzel látványos önlelepleződésekre; nincs az a szerelem, amely megakadályozna bárkit abban, hogy önmaga helyett szerelmesét tolja a Halál ölelő karjába. "Ha én meghalok, a világ pusztul el" - mondja Argan. Moliére tapsolna neki.
Pécsi Nemzeti Színház, április 8.
